Vb 2014: Csalódott vagyok, de büszke is - Kassai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.15. 13:16
null
Kassai legutóbbi nemzetközi meccse a Napoli–Arsenal volt (Fotó: Reuters)
Kassai Viktor csalódott, hogy stábjával nem került be az idei világbajnokságra utazó játékvezetői keretbe.

„Természetesen stábommal együtt csalódással értesültünk róla, hogy a FIFA nem számol velünk a világbajnokságra utazó szűk keretben, de mint ahogy egy sportoló életében sem kizárólag sikerek szerepelnek, egy játékvezetőnek is el kell tudni fogadnia azt, ha számára kedvezőtlen döntés születik” – mondta az mlsz.hu-nak Kassai Viktor.

„Tudni kell, hogy mivel a FIFA minden kontinensnek lehetőséget ad a játékvezetés terén is, rendkívül szűkös az Európából a vébére utazók névsora, hatalmas volt a versengés a bekerülésért az európai játékvezetők között, rajtam kívül több nagy névként számon tartott szakember is csalódott lehet a döntést követően. Ettől függetlenül tudomásul veszem a döntést, és továbbra is büszke vagyok az eddig elért eredményeinkre. Köszönöm Erős Gábor és Ring György folyamatos szakmai segítségét, és sportemberként készen állunk rá, hogy a következő idényekben a hazai és nemzetközi szinten is a legmagasabb szinten képviseljük a magyar színeket.”

Az MLSZ alelnöke, a szövetség játékvezetői bizottságának elnöke, Berzi Sándor büszke Kassai eddigi teljesítményére és azt is kiemelte, hogy a 2010-es keretből egyedül Howard Webb utazhat majd Brazíliába. (megjegyezzük: Európából valóban csak Webb volt ott a 2010-es vb-n is, rajta kívül azonban még öt, most meghívott kollégája is ott volt Dél-Afrikában)

„Az MLSZ és annak játékvezetői bizottsága büszke rá, amit Kassai Viktor eddigi pályafutása során elért, többek között BL-döntőt, olimpiai döntőt vezetett, Európa-bajnokságokon, világbajnokságon állt helyt” – fogalmazott Berzi Sándor.

„Szintén büszkék lehetünk rá, hogy a jelenlegi idényben is több BL-, valamint Európa-liga-mérkőzésen, világbajnoki selejtezőn működött, független szakmai fórumon idén a világ harmadik legjobb játékvezetőjének választották, és a FIFA számolt vele a vb-re készülő játékvezetők bő keretében. Tudomásul kell venni, hogy a FIFA döntő többségében új játékvezetőknek adta meg a lehetőséget a bizonyításra, így ő ezúttal nem került be a legszűkebb keretbe. E döntésnek Viktoron kívül más, igazán nagy nevek is áldozatul estek, így például nem lesz ott Wolfgang Stark, Stéphane Lannoy vagy Damir Skomina. Azt is látni kell, hogy a 2010-es világbajnokságra utazó keretből egyedül Howard Webb tagja most is a legszűkebb keretnek. Ismerve Viktor képességeit és elhivatottságát, biztosak vagyunk benne, hogy a következő időszakokban is felkészültségéhez méltó felkéréseket kap majd nemzetközi szinten is.”

SZAVAZÁS

Kassai Viktor nem került be a 2014-es világbajnokság játékvezetői keretébe. Mi a véleménye erről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Az Ezeregyéjszaka meséit idéző padló és a negyven rabló – kulisszatitkok Gianni Infantino első 10 évéről

Minden más foci
2026.05.16. 11:19

Németh Krisztián veszi át Bogdán Ádám helyét az MLSZ-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 14:30

MLSZ: Az Újpest és az FTC is szektorbezárást kapott

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 23:29

Gianni Infantino: Készen állunk a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.05.13. 18:54

Három megnyitót is rendeznek a nyári világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.05.11. 11:21

Blatter beleállt Infantinóba: „A FIFA jelenleg egy diktatúra”

Minden más foci
2026.05.10. 12:48

MLSZ: hétfőtől kaphatók a jegyek a finnek elleni felkészülési mérkőzésre

Magyar válogatott
2026.05.08. 16:40
Ezek is érdekelhetik