Vb 2014: elutasították Simunic fellebbezését, nem játszhat

MTI MTIMTI MTI
2014.03.20. 10:13
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elutasította a horvát Josip Simunic fellebbezését, amelyet a horvát válogatott játékos a decemberben kapott tízmeccses eltiltása ellen nyújtott be.

A védő azért kapta a büntetést, mert az Izland ellen sikeresen megvívott novemberi pótselejtező után a nácibarát usztasák egyik jelmondatával köszönte meg a szurkolóknak a biztatást.

A FIFA azt közölte, a fellebbezés elutasítása nyomán érvényben maradt az eredeti szankció, így Simunic nem lehet ott a nyári brazíliai világbajnokságon.

A futballista a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) még fellebbezhet. A horvát válogatott június 12-én, a házigazda brazilok elleni nyitómeccsen kezdi meg a szereplését a vb-n.

Simunic az ominózus mérkőzés lefújását követően za dom (a hazáért) felkiáltással ragadott mikrofont, a nézők pedig azt válaszolták neki: spremni (készen állunk). A nácibarát – szerbek, zsidók, cigányok és antifasiszta horvátok lemészárlásáért felelős – usztasáknak ez volt az egyik jelmondatuk.

A hátvédet az eset után egy horvát bíróság is elmarasztalta, 25 ezer kunás (mintegy 950 ezer forint) bírságot szabott ki rá.

A vb-n a horvátok és a brazilok mellett az A-csoportban még Mexikó és Kamerun szerepel.

 

 

Legfrissebb hírek

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
2026.07.21. 12:05

Döntős visszaszámlálás: Messi és Yamal a vb cselkirályai, de…

Foci vb 2026
2026.07.17. 19:24

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Kiadós rugdosódás után feljutott a csúcsra a spanyol foci – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.11. 16:40