Vb 2014: lemondott az uruguayi szövetség vezetősége

MTI MTIMTI MTI
2014.04.01. 13:07
A futballhuliganizmus következtében kialakult válság miatt bő két hónappal a világbajnokság előtt lemondott az Uruguayi Labdarúgó-szövetség teljes vezetősége.

A végrehajtó bizottság hétfőn hozta meg a döntését egy olyan helyzetben, amelynek kialakulásához a köztársasági elnök José Mujica és a játékosok szervezete is hozzájárult.

„Képtelenségnek tűnik számomra, hogy a végrehajtó bizottság két hónappal a világbajnokság előtt lemond, mert a nagy vesztes a válogatott lehet” – kommentálta a történteket Edgar Welker, a Penarol elnökhelyettese.

Az uruguayi klubok most megpróbálnak ideiglenes irányító testületet felállítani, amely a június 12-én kezdődő brazíliai vb végéig vinné az ügyeket. A válság nem érinti a nemzeti csapat vezetője, Óscar Washington Tabárez pozícióját.

A helyzet múlt csütörtökön éleződött ki, amikor az államfő váratlanul visszavonta a rendőröket a Penarol és a Nacional, a két legnépszerűbb klub stadionjából, mivel a Nacional-szurkolókkal történő összecsapásban az előző este 40 rendőr sérült meg.

„Mi, uruguayiak nem folytathatjuk a munkákat ebben az irracionális helyzetben, elfogadva az emberi ostobaságot. Sürgősen reagálnunk kell” – indokolta lépését az elnök.

A szövetség a klubokkal egyeztetve a múlt héten úgy döntött, hogy a hétvégi mérkőzéseket lejátsszák, a futballisták azonban vasárnap visszavonulót fújtak, mondván, rendőrök nélkül nincsenek biztonságban a stadionokban.

A végrehajtó bizottság távozását kommentálva az El País című lap felvetette, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) esetleg vizsgálni fogja a körülményeket, és fel is függesztheti Uruguay vb-részvételét, ha úgy ítéli meg, hogy Mujica politikai nyomás alá helyezte a végrehajtó bizottságot.

Welker ugyanakkor azt mondta, a kormánynak semmi köze Sebastián Bauzá szövetségi elnök és a végrehajtó bizottság további tagjainak lemondásához.

Francisco Figueredo, a dél-amerikai konföderáció főtitkára úgy reagált az amerikai hírügynökség megkeresésére, hogy jelenleg sem az ő szervezete, sem a FIFA nem vizsgálódik az uruguayi helyzettel összefüggésben.

„Uruguay világbajnoki részvételét pedig nem fenyegeti veszély, mert a válogatottnak semmi köze a rendőrséghez és az erőszakos szurkolókhoz” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Senkit sem érdekelt, amit tudok” – Bielsa feszült hangulatú sajtótájékoztatón búcsúzott Uruguaytól

Foci vb 2026
2026.07.01. 17:40

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Súlyosan megsérült a vb-től búcsúzó uruguayiak középpályása

Foci vb 2026
2026.06.28. 19:29

Az uruguayi és a mexikói futballról, az ETO új vezetőedzőjéről – egy Mexikóben dolgozó uruguayi edző szemszögéből

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:40

A Club Necaxa kispadjáról: ezért más Uruguay és Mexikó futballja

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:05

Az uruguayiak repülni fognak – de nem együtt

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:37

A potyázó Muslera elnézést kért a vb-n nyújtott teljesítménye miatt

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:00

A spanyolok kapitánya: Nem ültünk fel az uruguayi provokációnak

Foci vb 2026
2026.06.27. 12:02
Ezek is érdekelhetik