Vb 2014: a Benfica adja a legtöbb játékost a portugáloknál

2014.05.13. 20:10
Paulo Bento, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte bő, 30 fős keretét a brazíliai világbajnokságra.

A keretbe a Benfica adja a legtöbb játékost, szám szerint négyet, a Real Madrid és a Braga három játékost delegál a portugál bő névsorba. Joao Mário, a Vitória középpályása jelenti a meglepetést a keretben. Bento május 19-én jelöli ki a 23-as, végleges keretet.

Az ősszel még csapat nélküli Ricardo Quaresmát is beválogatta Paulo Bento, a 30 éves játékos egy éve még az al-Ahli játékosa volt, de az megvált tőle, ezt követően pedig fél évig nem volt klubja. Januárban aztán a Portóhoz szerződött, és rendszeres játéklehetőséget kapott. A portugál keretben nincs komoly meglepetés. A csapat legnagyobb sztárja a Real Madrid aranylabdás támadója, Cristiano Ronaldo, és két csapattársa, Pepe és Fabio Coentreo is kapott meghívót.

 

A 23-as keretek megnevezését követően a FIFA már kizárólag súlyos sérülés esetében engedélyez cserét. Az érintett szövetségnek külön kérelmet kell – a válogatott első vb-meccse előtt legkésőbb 24 órával – benyújtani a FIFA-hoz, a pótlás engedélyezéséről a FIFA orvosi bizottsága dönt.

A 30-as keretekbe nevezett játékosokat klubjaik május 18-án még játszathatják, ám ezt követően kötelező pihenőidőt kapnak (május 19–25.), ezalatt csak külön FIFA-engedéllyel játszhatnak mérkőzést (ilyet kapnak pl. a BL-döntőn érintettek). A hivatalos vb-felkészülési időszak május 26-ával indul.

Portugália a G-csoportban sorrendben Németországgal, az Egyesült Államokkal és Ghánával találkozik a vb-n.

BŐ PORTUGÁL KERET A 2014-ES LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok
: Anthony Lopes (Lyon – francia), Beto (Sevilla – spanyol), Eduardo (SC Braga), Rui Patrício (Sporting)
Védők: André Almeida (Benfica), Antunes (Málaga – spanyol), Bruno Alves (Fenerbahce – török), Fábio Coentrao (Real Madrid – spanyol), Joao Pereira (Valencia – spanyol), Neto (Zenit – orosz), Pepe (Real Madrid – spanyol), Ricardo Costa (Valencia – spanyol), Rolando (Internazionale – olasz)
Középpályások: André Gomes (Benfica), Joao Mário (Vitória), Joao Moutinho (Monaco – francia), Miguel Veloso (Dinamo Kijev – ukrán), Raul Meireles (Fenerbahce – török), Rúben Amorim (Benfica), William Carvalho (Sporting)
Támadók: Cristiano Ronaldo (Real Madrid – spanyol), Éder (SC Braga), Hélder Postiga (Lazio – olasz), Hugo Almeida (Besiktas – török), Ivan Cavaleiro (Benfica), Nani (Manchester United – angol), Rafa (SC Braga), Ricardo Quaresma (FC Porto), Varela (FC Porto), Vieirinha (Wolfsburg – német)

Legfrissebb hírek

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
1 órája

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
2 órája

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
4 órája

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
4 órája

Ötödik világbajnokságára utazhat a 39 éves legenda – kihirdették Japán vb-keretét

Foci vb 2026
2026.05.15. 08:47

Vb 2026: Kulusevski kimaradt, Isak bekerült a svéd keretbe

Foci vb 2026
2026.05.12. 19:06

Kovács Bendegúz is bekerült a magyar válogatott keretébe

Magyar válogatott
2026.05.12. 12:32

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55
Ezek is érdekelhetik