Vb 2014: Blatter szerint az Eb-n is lesz gólvonal-technológia

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.28. 14:05
Joseph Blatter, a FIFA elnöke szerint az UEFA azt tervezi, hogy a 2016-os Eb-n használni fogja a brazíliai vb-n jól működő gólvonal-technológiát.

„Beszéltem Michel Platini UEFA-elnökkel, s azt mondta nekem, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon alkalmazni fogják ezt a technológiát” – jelentette ki pénteken Blatter.

Platini korábban vehemensen tiltakozott az ellen, hogy a játékvezetőket bármilyen technikai eszközzel segítsék, s inkább az alapvonali asszisztensek alkalmazása mellett kampányolt.

Az UEFA nem sokkal Blatter nyilatkozata után cáfolta, hogy az ügyben hamarosan végleges döntés születhet, ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy a gólvonal-technológiát bevetik a két év múlva sorra kerülő kontinensviadalon.

„Az elnök azt mondta, megfontolja a rendszer használatát, ugyanakkor ezt az ügyet nem lehet egy csettintéssel elintézni” – mondta Pedro Pinto, az UEFA sajtófőnöke, aki hozzátette, a témában a játékvezetői bizottságnak is állást kell foglalnia, ezután pedig a végrehajtó bizottságnak kell meghoznia a végleges határozatot.

Blatter pénteken arról is beszélt, hogy a brazíliai vb-n a gólvonal-technológia megfelelően működik, segíti a bírók munkáját, és a svájci sportvezető szerint előbb-utóbb a nemzeti futballbajnokságok is bevezetik.

A 78 éves FIFA-elnök azt mondta, „egy lépéssel tovább kell fejleszteni” a játékvezetőket segítő rendszert, s a június 12-i FIFA-kongresszuson vázolt ötletét részletesebben ismertette: azt javasolja, hogy az edzőknek félidőnként kétszer – játékmegszakítás alkalmával – legyen lehetőségük videós visszajátszást kérni, ha nem értenek egyet a bíró valamelyik döntésével. Blatter elképzelése szerint a játékvezetők a televíziós felvételek alapján nézhetnék vissza az adott szituációt, így igazságosabb ítéletek születnének a mérkőzéseken.

Blatter és Platini még ellenfelek is lehetnek a 2015 májusában sorra kerülő FIFA-elnökválasztáson. Előbbi már többször jelezte, hogy érez magában erőt a folytatásra, utóbbi pedig korábban azt mondta, augusztus végéig dönti el, hogy versenybe száll-e a posztért. A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója.

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
2026.02.02. 17:33

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Meghaladta a 13 milliárd dollárt a nemzetközi átigazolások értéke 2025-ben a FIFA tanulmánya szerint

Minden más foci
2026.01.28. 16:23

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik