Vb 2014: „Vadonatúj Angliát fognak látni az olaszok ellen”

2014.06.12. 19:11
A labdarúgó-világbajnokságra készülő Anglia kapusa, Joe Hart szerint csapatuk rengeteget fejlődött két év alatt, és ezt meg is mutatják a nyári tornán.

A Manchester City kapusa úgy látja, sokkal többre lesznek képesek, mint két évvel ezelőtt, amikor Olaszország ellen a negyeddöntőben búcsúztak az Európa-bajnokságon.Olaszország ellen a negyeddöntőben búcsúztak az Európa-bajnokságon.

„Az Eb két éve volt, azóta sokat fejlődtünk, ezért nagyon várjuk ezt a mérkőzést, ahol egy vadonatúj Angliát fognak látni – mondta Hart. – Sok minden megváltozott a legutóbbi találkozónk óta, csapatként is erősebbek vagyunk, csak előrelépés történt a két esztendő alatt. Meg szeretnénk nyerni ezt a meccset, mert tudjuk, hogy képesek vagyunk rá.”

Hart szerint Anglia nem gondolkodik azon, hogy mennyire rossz a manausi pálya talaja (amelyről a gyepmester is elismerte, hogy nem hisz a javulásában), és a nagy páratartalom sem zavarja majd meg őket.

„Ez a pálya a dzsungel közepén van, ezért különös élmény lesz számunkra itt futballozni, de mi bármilyen körülmények között eljátszanánk, a lényeg, hogy itt vagyunk a vébén. Keményen dolgoztunk, remek három héten vagyunk túl együtt, nagyon egyben van a csapat. A magam részéről úgy érzem, hogy felkészültem az előttem álló feladatokra.”

 

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
2026.07.05. 10:27

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00