Vb 2014: Messi a víz a sivatagban - Sabella

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.05. 22:42
null
Sabella nagyon elégedett Messivel (Fotó: Reuters)
Az argentin válogatott szövetségi és csapatkapitánya szerint is eddigi legjobb mérkőzésükön vannak túl.

„Higuaín megérdemelte, hogy megválasszák a meccs emberének – mondta Lionel Messi, aki először maradt le a mérkőzés legjobbjának járó elismerésről. – Csapatként most nyújtottuk az eddigi legjobb teljesítményt, nem hagytunk területet a belgáknak. Az elsődleges célunkat elértük. Hosszú idő után először jutottunk be az elődöntőbe, hihetetlenül boldogok vagyunk.”

„Többet futottunk, mint az eddigi mérkőzéseken, mindannyian elkötelezettek voltunk. Nem volt sok helyzetünk, de továbbjutottunk, és ez a legfontosabb” – tette hozzá az argentin válogatott csapatkapitánya.

„Élvezzük a pillanatot a szurkolókkal. Az egész ország a világbajnoksággal él és lélegzik, érezzük az otthoniak támogatását. Hatalmas ölelést küldünk nekik, harcolni fogunk, hogy további sikereket érjünk el” – zárta mondandóját a négyszeres aranylabdás.

„Egy nagyszerű csapat boldog pillanatai ezek, mindegyik szurkolónkkal osztozni szeretnénk az örömben, de csak röviden, mert tartalékolni kell az erőinket a következő mérkőzésekre – mondta Alejandro Sabella, az argentinok szövetségi kapitánya. – A játékot és a csapat kiegyensúlyozottságát tekintve is ez volt a legjobb meccsünk a világbajnokságon. Természetesen még jobbra törekszünk, de a minimális célt immár teljesítettük, hosszú idő után a legjobb négy között vagyunk. Ugyanakkor Di María kiesését nagyon-nagyon sajnálom. Messi? Ő a víz a sivatagban. Akkor is megtalálja a megoldást, amikor azt hinnénk, hogy már nincs mit tenni.”

„Örömet érzek, de hozzáteszem, én mindig is nyugodt voltam – válaszolta a győztes gólt szerző Gonzalo Higuaín arra a kérdésre, mit érez a továbbjutás után. – Ez a csapat megérdemli, amit elért. Boldogok vagyunk, jó, hogy örömet szereztünk az embereknek.”

S hogy aggódott-e már a gól nélkülisége miatt? „Abszolút kiegyensúlyozottan érkeztem a világbajnokságra, és lám, a gólom a legjobb pillanatban érkezett. Argentína nagyon régen jutott ilyen messzire a világbajnokságon, és nyilván nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt még nem akarunk megállni.”

Legfrissebb hírek

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
20 órája

Strandkézilabda-vb: a férfiaknál Németország, a nőknél Argentína nyert

Kézilabda
2026.06.28. 21:11

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

„Eladtuk a tevénket ezekért a jegyekért”

Foci vb 2026
2026.06.28. 09:16

Videó: elképesztő hangulatban, összekapaszkodva ugrálva hagyták el a stadiont az argentinok

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:52

Lionel Scaloni: Mindenkire szükségünk lehet

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:57

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50
Ezek is érdekelhetik