Vb 2014: Robben miatt sürgeti a videobírót Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.02. 12:15
null
Robben és Mourinho ellenfélként is jó kapcsolatban<br />maradt egymással (Fotó: Action Images)
Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere, José Mourinho szerint égető szükség van a videobíróra.

A portugál szakembert Arjen Robben műeséséről kérdezték. A holland szélső korábban elismerte, a Mexikó elleni nyolcaddöntő első félidejében feldobta magát. A mérkőzés végén ellene elkövetett szabálytalanságot követően pedig büntetőt fújt be a játékvezető, azt viszont jogosnak tartotta Robben.

Mourinho a Yahoo-nak adott interjújában elmondta, a játékvezetőknek nehéz dolguk van, véleménye szerint azonban a játékosoknak nem lenne szabad átverniük a bírókat.

„A játékosom volt, ezért jobban ismerem őt, mint mások, és tudom, hogy fantasztikus labdarúgó – mondta Robbenről Mourinho. – Gyors és kreatív, emiatt sokszor felrúgják azok, akik nem tudják szabályosan megállítani, ugyanakkor ő ezt megpróbálja kihasználni és szabadrúgásokat vagy büntetőket harcol ki. A játékosoknak segíteniük kell a játékvezetőt azzal, hogy nem verik át őket és csalás nélkül akarnak nyerni.”

„A valóság azonban az, hogy nem mindegyik futballista viselkedik így, ezért a bíróknak nehéz dolguk van. Szükség van a technika segítségére, a negyedik játékvezetőnek videón kellene nézni a mérkőzést. Szerintem a bírók is örülnének ennek a lehetőségnek, így hatékonyabbak lennének a megfelelő ítélet meghozatalában.”

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27