Vb 2018: Messi egészséges, a kapitány már számít rá

MTI MTIMTI MTI
2016.09.01. 11:31
Lionel Messi sérülése rendbe jött, így pályára léphet magyar idő szerint péntek hajnalban az uruguayiak elleni labdarúgó-világbajnoki selejtezőn.

„Jól van, nincs semmi baja, normálisan edzett – jelentette ki Edgardo Bauza, az argentin válogatott szövetségi kapitánya. – Kemény mérkőzésre számítunk, szükségünk lesz rá.”Edgardo Bauza, az argentin válogatott szövetségi kapitánya. – Kemény mérkőzésre számítunk, szükségünk lesz rá.”

A támadó klubja, a Barcelona a hét elején jelezte: a játékos bal combjában a közelítőizom nincs teljesen rendben, de így is csatlakozhat az argentin kerethez, és majd a javulás mértékétől függ, hogy pályára léphet-e.

A 29 éves Messi június végén – a Copa América döntőjének elvesztése után – lemondta a válogatottságot, ám három hete meggondolta magát, miután Barcelonában egyeztetett az új szövetségi kapitánnyal, a július elején lemondó Gerardo Martino helyére kinevezett Bauzával.

Az argentinok – akik a 2018-as oroszországi vb dél-amerikai selejtezősorozatában hat forduló után a harmadik helyen állnak – Mendozában játszanak az uruguayiakkal, majd kedden, idegenben a venezuelaiakkal.

A dél-amerikai zónából négy csapat közvetlenül szerez jogot a világbajnoki részvételre, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt vív az óceániai régió legjobbjával.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29