Vb 2018: Lewandowski a hosszabbításban döntött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 22:46
A világbajnoki selejtezősorozat E-csoportjának harmadik fordulójában a lengyelek Robert Lewandowski 95. percben elért találatával csikarták ki a győzelmet a több mint egy órát emberhátrányban játszó örményekkel szemben, míg Montenegró Dániában tudott nyerni. 

A lengyelek több mint egy órán keresztül emberelőnyben játszhattak, mivel az örmények közül Gael Andonjan két perc alatt két sárgát kapott. A második félidő elején egy öngóllal kerültek előnybe a hazaiak, de nem sokáig örülhettek, mert a vendégek hamar egyenlítettek.

Amikor már úgy tűnt, ez marad a végeredmény, a 95. percben jött Robert Lewandowski, és megszerezte a győztes gólt. A Bayern támadója sorozatban a nyolcadik selejtezőn talált be, és összességében 14 gólt szerzett ezeken a mérkőzéseken.



Montenegró Dániában is nyerni tudott, így a lengyelekhez hasonlóan hét ponttal áll a csoport élén.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 3. FORDULÓ

E-CSOPORT
Dánia–Montenegró 0–1 (Beciraj 32.)
Lengyelország–Örményország 2–1 (Mkojan 48. – öngól, Lewandowski 95. ill. Pizzelli 50.)

KORÁBBAN
Kazahsztán–Románia 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Montenegró 3 2 1 7–1 +6 7
2. Lengyelország 3 2 1 7–5 +2 7
3. Románia 3 1 2 6–1 +5 5
4. Dánia 3 1 2 3–4 –1 3
5. Kazahsztán 3 2 1 2–7 –5 2
6. Örményország 3 3 1–8 –7 0
Legfrissebb hírek

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
2025.09.10. 10:48

Vb-selejtező: Costa Rica a végén az iksznek is örülhetett Haiti ellen

Minden más foci
2025.09.10. 08:48

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Foci vb 2026
2025.09.10. 07:51

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:13

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:02
Ezek is érdekelhetik