Vb 2018: Nem akartam megsérteni az asszisztenst – Messi

2017.03.29. 23:24
null
Csak üres szavak voltak – Messi szerint (Fotó: AFP)
Lionel Messi szerint esze ágában sem volt megsérteni a játékvezető asszisztensét az Argentína–Chile labdarúgó-vb-selejtező (1–0) alatt, illetve után. Az argentin klasszis négymeccses eltiltást kapott az asszisztens elleni verbális inzultációja miatt.

 

Az argentin szövetség már korábban jelezte, hogy fellebbez Messi eltiltása ellen, most pedig maga az érintett is megszólalt az esettel kapcsolatban.

„Nem akartam megsérteni az asszisztenst. Egyszerűen csak üres szavak hagyták el a számat” – idézi Messit a La Nación.

Az argentin szövetség már csak azért is túl súlyosnak tartja a klasszis büntetését, mert a mérkőzést vezető brazil Sandro Ricci a játékvezetői jelentésben nem tett említést arról, hogy Messi sértegette volna az asszisztensét.

Messi mindenesetre már megkezdte büntetése letöltését, Argentína 2–0-s vereséget szenvedett nélküle Bolíviában, és cseppet sem megnyugtató helyzetből várhatja a dél-amerikai vb-selejtezők utolsó négy fordulóját.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
16 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Argentína szabad kezet ad, Lionel Messi maga dönti el, hogy mikor vonul vissza

Minden más foci
2026.08.08. 09:57

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29