Vb 2018: távozóban Románia német szövetségi kapitánya

2017.09.11. 17:18
null
Christoph Daum menesztését javasolták (Fotó: AFP)
Christoph Daum szövetségi kapitány menesztését javasolta hétfői ülésén a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) technikai bizottsága, amelynek tagjai közül csupán ketten szavaztak a német edző maradására. Az ülésre azután került sor, hogy a román válogatott a múlt héten matematikai esélyét is elvesztette arra, hogy kijusson a jövő évi világbajnokságra.

 

A technikai bizottság javaslatát a FRF végrehajtó bizottságának is meg kell szavaznia, de Razvan Burleanu elnök szerint máris megkezdik a tárgyalásokat Daum szerződésének felbontásáról, majd az új kapitány kiválasztásáról. Sajtóértesülések szerint három utódjelölt neve került szóba a technikai bizottság ülésén: Dan Petrescu, a Liga 1-ben listavezető kolozsvári CFR edzője, Cosmin Contra, a Dinamo szakvezetője és a korábban több bukaresti csapatnál (FC National, Steaua, Dinamo) is dolgozó, jelenleg állás nélküli olasz Walter Zenga.

A szövetség ugyanis nem akar újra abba a hibába esni, mint Daum kiválasztásakor, hogy a román labdarúgást egyáltalán nem ismerő edzőre bízza a világbajnokságon legutóbb 1998-ban szereplő válogatottat.

Christoph Daumot tavaly nyáron, az Európa-bajnokság után nevezték ki a román válogatott élére, eddigi mérlege 3 győzelem és 3 döntetlen, valamint 4 vereség. Tétmérkőzésen csak Örményország ellen sikerült nyernie, nyolc forduló alatt mindössze 9 pontot szerzett az európai selejtezők E-csoportjában, amelyben a negyedik helyen áll Románia Lengyelország (19), Montenegró (16) és Dánia (16) mögött.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46