Vb 2018: nov. 10-én játsszák újra a Dél-Afrika–Szenegál meccset

MTI MTIMTI MTI
2017.10.04. 19:37
November 10-én rendezik a Dél-Afrika–Szenegál világbajnoki selejtezőt, amelynek újrajátszását a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szeptemberben rendelte el.

Az időpontot csak azt követően jelölhette ki a FIFA, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta a sportági szervezet döntését. A FIFA vizsgálata megállapította, hogy az időközben örökös eltiltással sújtott ghánai Joseph Lamptey játékvezető szándékosan csalt a tavaly novemberi vb-selejtezőn, mert a találkozóval összefüggő fogadásban volt érintett.

A találkozón a házigazda dél-afrikaiak 2–1-re nyertek, Lamptey – tévesen – úgy ítélt büntetőt a hazaiak javára, hogy a szenegáliak hátvédje, Kalidou Koulibaly nem ért kézzel a labdához, az a térdéről pattant a földre a tizenhatoson belül.

Az eredeti eredmény lenullázásával Dél-Afrikának csak egy pontja van, Szenegálnak maradt az öt. A kvartett másik két tagja, Burkina Faso és a Zöld-foki-szigetek egyformán hat pontot gyűjtött négy meccsen.

Az afrikai selejtezőcsoportokból az első helyezettek jutnak ki a jövő évi oroszországi vb-re. Szombaton Dél-Afrika Burkina Fasót, míg a Zöld-foki-szigetek Szenegált fogadja.

Legfrissebb hírek

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
1 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
Tegnap, 15:13

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
Tegnap, 12:01

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
2026.07.02. 11:51

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2026.07.02. 05:40

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 02:39

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2026.07.02. 02:04
Ezek is érdekelhetik