Vb 2018: egyetlen pótselejtező, 687 ezer jegyigénylés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 12:54
A 2018-as labdarúgó-világbajnokság interkontinentális pótselejtezőjén Új-Zéland Peruval játszik a vb-részvételért, és nagyon úgy tűnik, a visszavágón telt ház lesz…

A perui depor.com beszámolója szerint ugyanis 687 196 drukker jelezte, hogy szeretne jegyet váltani a nemzeti együttes pótselejtezőjének visszavágójára.687 196 drukker jelezte, hogy szeretne jegyet váltani a nemzeti együttes pótselejtezőjének visszavágójára.

Ezzel csupán annyi a probléma, hogy a perui Nemzeti Stadionba mindössze 50 ezer néző fér be, és a férőhelyekből még a vendégszurkolóknak is át kell engedni néhányat.

A szövetséget nem lepte meg az óriási érdeklődés, a beszámolók szerint arra is fel voltak készülve, hogy 3 millió szurkoló akar majd ott lenni az arénában november 16-án, azaz az ország lakosságának majd’ tíz százaléka.

A jegyértékesítés így két fázisban zajlik, a szövetség előbb sorsol, majd azon szerencsések, akiknek nevét kihúzzák, megvehetik a belépőjüket az Új-Zéland elleni találkozóra.

VB 2018, INTERKONTINENTÁLIS PÓTSELEJTEZŐK

1. MÉRKŐZÉSEK
NOVEMBER 10.

Honduras–Ausztrália
NOVEMBER 11.
Új-Zéland–Peru

VISSZAVÁGÓK
NOVEMBER 15.

Ausztrália–Honduras
NOVEMBER 16.
Peru–Új-Zéland

Legfrissebb hírek

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
Tegnap, 12:09

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
2025.09.11. 21:59

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Megnyerte az óceániai döntőt, Új-Zéland ott lesz a 2026-os labdarúgó-vb-n

Foci vb 2026
2025.03.24. 09:10

Videó: meccs közben osztogatott aláírást a PL-sztár, sárga lapot kapott érte

Foci vb 2026
2025.03.21. 12:22

A „kiwik” vagy a „kaguk” mehetnek Óceániából a 2026-os vb-re

Foci vb 2026
2025.03.21. 11:21

Mányoki Attila Új-Zélandon a Taupói-tó átúszására készül

Úszás
2025.02.26. 12:22

Új-Zéland hengerelt, Tahiti is elődöntős az óceániai vb-selejtezőkön

Minden más foci
2024.11.18. 09:32
Ezek is érdekelhetik