Vb 2018: Chiellini még nem tudja, folytatja-e

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.14. 07:37
null
Giorgio Chiellini (balra) még nem tudja, követi-e Gianluigi Buffont (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-válogatott 1958 óta először nem lesz ott a világbajnokságon, mivel Svédország 1–0-s összesítéssel legyőzte az európai pótselejtezőn. Gianluigi Buffon bejelentette, hogy többet nem játszik címeres mezben, ám Giorgio Chielllini még nem döntött a folytatásról.

 

 

„Összességében megérdemelten estünk ki – értékelt a találkozó után Giorgio Chiellini a Rai Sportnak. – Nem szokásom a szerencsével, balszerencsével és a játékvezetővel foglalkozni. Meg kell emelnünk kalapunkat a svédek előtt, megérdemelten utaznak Oroszországba. Büszkék voltunk, milyen nagyszerű fogadtatásban részesítettek minket a szurkolóink, éppen ezért vagyunk csalódottak, hogy nem tudtuk meghálálni az ország támogatását. Tele vagyunk ígéretes játékosokkal, akiknek a közeljövőben szükségük lesz ugyanerre a buzdításra. Remélem, ez a szeretet sohasem múlik el. Mostantól Verrattira és a többi fiatalra építünk, akik a következő Eb-re érettebbek lesznek. Nem tudom, a válogatott Chiellinivel folytatja-e. Hatvan év után ismét lemaradtunk a vébéről, sok mindent át kell gondolnunk. A nulladik órában vagyunk, legyen ez egy új korszak kezdete!”

Legfrissebb hírek

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20

A megújulás jegyében: visszatért Roberto Mancini az olasz kapitányi posztra

Olasz labdarúgás
2026.07.28. 14:29

Maldini és Leonardo kiszállt, Mancini az új jelölt – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 20:24

Maldini megmakacsolta magát, ha nem Pirlo lesz a kapitány, akkor...

Olasz labdarúgás
2026.07.26. 19:58

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25