Vb 2018: ennyit kapnak a németek, ha megvédik címüket

2017.12.13. 12:34
A német labdarúgó-válogatott játékosai fejenként 350 ezer euró (110 millió forint) prémiumot kapnak, ha jövő nyáron megvédik címüket az oroszországi világbajnokságon.

„A játékosainknak nagy motivációt jelent, hogy a német labdarúgás történetében először kétszer egymás után világbajnokok legyenek” – mondta Reinhard Grindel, a német szövetség elnöke.

Hozzátette: a címvédés olyan dicsőséget jelentene, amely megérdemel egy különleges prémiumot.

A német szövetség szerdai közleménye emlékeztet arra, hogy 2014-ben 300 ezer eurót kaptak a vb-aranyérmes játékosok. A sikeres selejtező után kifizetett prémiummal együtt így összesen 11,16 millió eurót utalt át a szövetség a főszereplőknek.

A németek – akik a vb-n Dél-Koreával, Mexikóval és Svédországgal kerültek az F-csoportba – csak akkor kapnak prémiumot, ha bejutnak legalább a nyolc közé. A negyeddöntős szereplés 75 ezer eurót jelent fejenként, az elődöntőbe jutás 125 ezer eurót.

Ha harmadik helyen végeznek, 150 ezer eurót kapnak, ha július 15-én Moszkvában döntőt játszanak – és ott kikapnak –, akkor pedig 200 ezer eurót.

 

Legfrissebb hírek

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
3 órája

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
19 órája

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
23 órája

Nagelsmann távozik a német válogatott kispadjáról – hivatalos

Foci vb 2026
Tegnap, 12:09

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
Tegnap, 12:01

Benyújtja lemondását a németek kapitánya, hatalmas összegű végkielégítést kap

Foci vb 2026
Tegnap, 9:11

Oliver Kahn elárulta, szerinte mi volt a németek legnagyobb problémája

Foci vb 2026
2026.07.02. 09:47

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:26
Ezek is érdekelhetik