Vb 2018: a brazilok csak döntőbe jutás esetén kapnak prémiumot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 11:40
A brazil labdarúgó-válogatott játékosai és szakmai stábjának tagjai csak akkor kapnak prémiumot, ha döntőbe jutnak a június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságon.

Megváltoztattuk és igazságosabbá tettük a jutalmazást” – mondta Eduardo Gasparcsapatvezető a nemzeti együttes edzőtáborában.Megváltoztattuk és igazságosabbá tettük a jutalmazást” – mondta Eduardo Gasparcsapatvezető a nemzeti együttes edzőtáborában.

Korábban a keret mind a 23 játékosa és a szakmai stáb tagjai kaptak prémiumot a végső helyezéstől függetlenül, az összeg a fináléba jutás, illetve a világbajnoki cím esetén jelentősen nőtt.

Nem volt ideális, hogy a csapat akkor is kapott bónuszt, amikor csak az elődöntőig jutott” – tette hozzá Gaspar, aki az idei tornára meghatározott díjazás kapcsán pontos összegeket nem árult el.

A dél-amerikai együttes június 3-án Liverpoolban a horvátokkal játszik felkészülési mérkőzést. A csapatvezető elárulta, Adenor Leonardo Bacchi – közismert becenevén Tite – szövetségi kapitány tervei szerint azon a találkozón egy félidőt tölt a pályán Neymar, aki februári bokasérülése, majd operációja óta nem játszott. A brazilok június 10-én Bécsben az osztrákokkal találkoznak, a vb-n Svájccal, Costa Ricával és Szerbiával szerepelnek azonos csoportban.

 

 

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31

Elvesztették a bajnoki nyitányt, máris menesztették a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
2025.03.30. 09:08
Ezek is érdekelhetik