Vb 2018: egyik nevezett orosz játékos sem doppingolt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2018.05.22. 18:24
A bő keretben lévő orosz labdarúgók egyike sem követett el doppingvétséget, így részt vehet a világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) keddi állásfoglalása szerint.

A világszervezet közleményében úgy fogalmaz, bár az orosz állami doppingprogramot feltáró McLaren-jelentést követően alapos vizsgálatot rendeltek el az orosz labdarúgóknál, „nem találtak elég bizonyítékot arra, hogy megszegték a doppingellenes szabályokat”.

A FIFA közölte, a vizsgálat eredményéről tájékoztatta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA) is, amely egyetértése jeléül lezárt minden nyitott ügyet.

A WADA nyomozása 154 futballistára terjedt ki, és 34 esetben vizsgálták, hogy manipulálták-e a doppingmintákat. Az újraellenőrzés során minden játékos mintája negatív lett.

A vb-házigazda oroszok szövetségi kapitánya, Sztanyiszlav Csercseszov múlt héten nevezte meg a 28 fős világbajnoki keretét, illetve azt a hét labdarúgót, akikre tartalékként számít.

A szbornaja a június 14-én kezdődő világbajnokság A csoportjában Szaúd-Arábiával, Egyiptommal és Uruguayjal találkozik.

OROSZORSZÁG (35)
KAPUSOK:
Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Szoszlan Dzsanajev (Rubin Kazany), Vlagyimir Gabulov (FC Bruges – Belgium), Marinato Gilerme (Guilherme, Lokomotiv Moszkva), Andrej Lunyov (Zenit)
VÉDŐK: Mario Fernandesz (Fernandes, CSZKA Moszkva), Vlagyimir Granat (Rubin Kazany), Vlagyiszlav Ignatyjev (Lokomotiv Moszkva), Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva), Fjodor Kudrjasov (Rubin Kazany), Ilja Kutyepov (Szpartak Moszkva), Roman Nojstedter (Neustädter, Fenerbahce – Törökország), Konsztantyin Raus (Rausch, Dinamo Moszkva), Andrej Szemjonov (Ahmat Groznij), Igor Szmolnyikov (Zenit)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gyenyisz Cserisev (Villarreal – Spanyolország), Alan Dzagojev (CSZKA Moszkva), Jurij Gazinszkij (Krasznodar), Gyenyisz Glusakov (Szpartak Moszkva), Alekszandr Golovin (CSZKA Moszkva), Alekszandr Jerohin (Lokomotiv Moszkva), Daler Kuzjajev (Lokomotiv Moszkva), Anton Mirancsuk (Lokomotiv Moszkva), Anton Svec (Ahmat Groznij), Alekszandr Szamedov (Szpartak Moszkva), Alekszandr Tasajev (Dinamo Moszkva), Roman Zobnyin (Szpartak Moszkva), Jurij Zsirkov (Zenit)
TÁMADÓK: Fjodor Csalov (CSZKA Moszkva), Artyom Dzjuba (Arszenal Tula), Alekszej Mirancsuk (Lokomotiv Moszkva), Dmitrij Poloz (Zenit), Fjodor Szmolov (Krasznodar), Anton Zabolotnyij (Zenit)
Szövetségi kapitány:
Sztanyiszlav Csercseszov

 

Legfrissebb hírek

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
3 órája

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
8 órája

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
8 órája

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
11 órája

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:11

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
2026.06.30. 11:57

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

FIFA: az U15-ös vb-n térhetnének vissza az oroszok

Minden más foci
2026.06.25. 21:58
Ezek is érdekelhetik