Gyász: ünneplés közben vágta el a torkát a brazil nő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.30. 13:14
null
Tamara Maiochi szerette a finom nedűket
Tragikus véget ért egy 30 éves brazil hölgy számára a Brazília–Szerbia világbajnoki futballmérkőzés. Ünneplés közben rendkívül szerencsétlen módon életét vesztette.

Tamara Maiochi egy itatibai házban – Sao Paulo államban – nézte végig a brazilok Szerbia elleni mérkőzését, amelyet a dél-amerikaik 2–0-ra megnyertek, ezzel továbbjutottak csoportjukból.

A 30 éves, egyedülálló hölgy egy kanapén ült, egyik kezében a mobiltelefonjával, a másikban pedig egy pohár borral. Amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, a társaság ünnepelni kezdett. Maiochi kisasszony is felállt, de ekkor elvesztette az egyensúlyát, ráesett a poharára, amely eltört és elvágta a nyaki ütőerét.

A barátai törülközőket a nyaka köré tekerve próbálták mérsékelni a vérzést, de mire a mentők kiértek, a nő már halott volt.

A sors fintora, hogy Tamara Maiochi az utolsó, közösségi médiában közzétett bejegyzésében egy videót osztott meg, amely a vezetés közbeni mobilozás veszélyeire hívja fel a figyelmet.

„Sosem gondolnánk, hogy ilyesmi megtörténhet velünk, de balesetek bizony vannak” – jegyezte meg a videó alatt…

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54