Vb 2018: ebéd Ronaldónál? Volt csapattársa szerint nem jó ötlet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.20. 08:48
null
Ronaldo nem feltétlenül jár a vendégek kedvében ebédmeghíváskor (Fotó: AFP)
Az oroszországi világbajnokság kapcsán kérdezte az egyik brit tv-csatorna Patrice Evrát azokról az időkről, mikor csapattársak voltak Cristiano Ronaldóval a Manchester Unitednél. A francia játékos pedig elmondott néhány érdekes történetet.

Cristiano Ronaldo és Patrice Evra még évekkel ezelőtt, a Manchester Unitednél játszott együtt. Visszaemlékezve ezekre az időkre, a francia elárult egy emlékezetes esetet, amiből egy életre megtanulta: ha Ronaldo ebédelni hív magához, talán jobb kibúvót keresni – főleg ha nagyon éhes az ember.

„Azt mondta, hogy menjek át hozzá az edzés után, én pedig mentem is. Nagyon fáradt voltam, de az asztalon csak saláta volt csirkével és víz, szóval még gyümölcslé sem. Mikor elkezdtünk enni, arra gondoltam, hogy biztos jön még valamilyen hús ezután, de nem jött – mondta Evra. – Amikor végeztünk, felállt, és elkezdett játszani egy labdával. Bemutatott néhány trükköt, majd azt mondta, hogy szálljak be én is.”

Evra szerint Ronaldo versenyszelleme is hatalmas, és ezzel kapcsolatban is elmesélt egy érdekes történetet.

„Pingpongoztak, és Rio Ferdinand legyőzte őt. Mi nevettünk, de Ronaldo nagyon dühös volt. Utána két hétig edzett otthon, és amikor visszatért, mindenki szeme láttára győzte le Riót. Ilyen Cristiano Ronaldo!” – emlékezett vissza.

Legfrissebb hírek

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
16 órája

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
18 órája

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:11

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58
Ezek is érdekelhetik