Vb 2018: Ibra szerint a svéd média miatt nem lesz ott a tornán

2018.06.09. 09:19
null
Szép volt, rég volt – Ibrahimovic a 2016-os Eb-n szerepelt utoljára (?) a svéd válogatottban (Fotó: AFP)
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a korábbi, válogatottból való visszavonulása ellenére a világbajnokságon mégis pályára léphet Zlatan Ibrahimovic, a svéd szövetség április végén hivatalosan is bejelentette, hogy a rutinos támadó nem tér vissza a nemzeti együttesbe. A Los Angeles Galaxy támadója amondó, a svéd média tehet arról, hogy csak nagykövetként lesz ott Oroszországban.

 

A 36 esztendős csatár a svéd szempontból csalódást keltő 2016-os Európa-bajnokság után mondta le a válogatottságot, ám az utóbbi hónapokban többször is megjegyezte, hogy szívesen visszatérne a világbajnokságra utazó együttesbe.

Az ügy végére a svéd szövetség áprilisi közleménye tett pontot, Lars Richt, a válogatott technikai igazgatója elmondta, hogy beszélt Ibrahimoviccsal, aki nem változtatta meg a döntését, ám a játékos most azt állítja, nem emiatt hagyja ki a tornát.

„A labdarúgásban a világbajnokság a legnagyobb parti. A legjobb futballisták ott vannak, én nem leszek, pedig nekem is ott kellene lennem. A média azt állítja, hogy a svéd csapat jobb nélkülem, és ezt elhiszik. Ilyen a svéd média mentalitása. Nincs tipikus svéd nevem, hozzáállásom vagy mentalitásom, mégis én vagyok a válogatott gólrekordere. Rengeteget címet nyertem, játszottam az Ajaxban, a Juventusban, az Interben, a Barcelonában, a Milanban, a PSG-ben, a Manchester Unitedben és most a Los Angeles Galaxyban. Szóval, ha nem tudom a siker receptjét, miért szerepeltem és nyertem a világ legnagyobb klubjaiban? Tudom, hogyan kell győzni, higgyenek nekem. És jó vagyok benne” – mondta Ibrahimovic.

A svédek Dél-Koreával, a címvédő Németországgal és Mexikóval játszanak a csoportkörben a június 14-én kezdődő vb-n.

Legfrissebb hírek

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
18 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
Tegnap, 1:00

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

A svéd női curlingcsapat szerezte meg az utolsó előtti aranyérmet a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 13:59

Svédország: menesztették Csongvaiék edzőjét

Minden más foci
2026.01.05. 09:15

Női kézilabda-vb: megsérült a Győr svéd beállója

Kézilabda
2025.12.02. 17:12

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55
Ezek is érdekelhetik