Vb 2018: iráni szurkolók zavarták meg a portugál pihenést

MTI MTIMTI MTI
2018.06.25. 14:18
Iráni szurkolók zavarták meg a portugál labdarúgó-válogatott tagjainak pihenését az oroszországi világbajnokságon.

 

 

Egy portugál televíziós társaság arról számolt be, hogy a válogatott sztárja, Cristiano Ronaldo az együttes szállodájának ablakán keresztül különböző gesztusokkal kérte az iráni drukkereket, hogy maradjanak csendben, de néhány tucatnyian még hétfőn reggel is hangosan énekeltek, zenéltek a Szaranszk belvárosában álló hotelnél.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint vasárnap este kapták az első hívást a zavart keltő irániakról, akiknek első hulláma Ronaldót akarta látni. A portugál játékos eleget is tett a kérésüknek, majd meggyőzte az iráni drukkereket, hogy távozzanak.

Ezt követően viszont második hullámban is megérkeztek az irániak, ők azonban már hangoskodtak, énekeltek, eszükbe sem jutott elmenni vagy éppen csendben maradni, a lelkesedésük pedig több órán át kitartott.

„Kedvelem Cristiano Ronaldót és a portugál válogatottat, de fontos mérkőzést játszunk ellenük, nekünk szurkolóknak meg kötelességünk mindenben segíteni a csapatunkat, amiben tudunk” – mondta Mehdi Fajez, az egyik iráni drukker, civilben informatikai szakember. Hozzátette: internetes üzenetekből értesült honfitársai ötletéről, hogy az ellenfél megzavarásával, fárasztásával kedvenceiknek nagyobb győzelmi esélyei legyenek.

Montreh Fayoud, egy iráni női szurkoló ezzel szemben elmondta: vacsoráról tartottak a szállásuk felé, amikor honfitársaikra lettek figyelmesek. Természetesen csatlakoztak hozzájuk, de miután világossá vált előttük a csoportosulás célja, azonnal távoztak, mert nem értettek vele egyet.

A vb-n az iráni és a portugál válogatott a B-csoport harmadik fordulójában mérkőzik meg egymással. A hétfő esti összecsapáson a továbbjutás a tét: a portugálok 4, az irániak 3 ponttal állnak a csoportkör zárása előtt.

Legfrissebb hírek

Miamiban lazít Cristiano Ronaldo menyasszonya

Foci vb 2026
33 perce

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
Tegnap, 10:11

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

„Ellopták egy nemzet álmát” – Ibrahimovic a VAR-t kritizálta az irániak meccse után

Foci vb 2026
2026.06.28. 18:33

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Mennyből a pokolba: egyik pillanatról a másikra szertefoszlottak az iráni remények – videó

Foci vb 2026
2026.06.28. 16:42

Becsület, sportszerűség, köszönet – megint hagytak levelet az öltözőben az irániak

Foci vb 2026
2026.06.28. 14:56

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40
Ezek is érdekelhetik