Vb 2018: nem mondanak le a belgák Kompanyról – íme a keret!

2018.06.04. 10:33
null
Kompanyra nagyon számítana Martínez kapitány (Fotó: AFP)
Ágyéksérülése ellenére Vincent Kompany játékára számít Roberto Martínez, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki benne hagyta a Manchester City védőjét a szűk, 23 fős vb-keretben.

 

 

Kompany a szombati, Portugália elleni felkészülési mérkőzésen sérült meg, és kérdésessé vált részvétele az oroszországi világbajnokságon. A szakvezetés azonban úgy döntött, kihasználja azt a csaknem két hét időtartamú kiskaput, amit a nemzetközi szövetség szabályzata kínál: a FIFA rendelkezése értelmében ugyan június 4-ig le kell adni a 23-as keretet, de azon sérülés miatt a csapatok még változtathatnak az első mérkőzés előtt 24 órával. Belgium esetében ez a dátum június 17-e délután 5 óra lesz.

„Ki fogjuk használni azt az időt, amit így nyertünk. Kompany nagyszerűen teljesített az edzőtáborban, az ő jelenléte és irányítása elengedhetetlen számunkra. Minden lehetőséget meg akarunk adni neki, ezért ilyen kivételes döntést hoztunk. Még hét-tíz napra van szükségünk, hogy lássuk, készen áll-e valóban vagy sem. Én hiszek az orvosainknak” – mondta Martínez.

Hozzátette, ha Kompany június 17-re nincsen bevethető állapotban, akkor a tartaléknak jelölt Laurent Ciman kerül be a helyére.

A csapat körül a hétvégén kisebb botrány alakult ki, amikor a főhadiszálláson forgató közszolgálati tévé felfedezte a névre szóló matracokat, (amelyeken a játékosok alhatnak a vébé alatt) és ebből arra következtettek, hogy a stáb már előre eldöntötte, hogy ki lesz ott a vébén. Ez alapján úgy gondolták, hogy Jordan Lukaku, Christian Kabasele, Matz Sels, Adnan Januzaj és Leander Dendoncker marad ki. Nos, tévedtek, mert Januzaj és Dendoncker is bekerült az utazó csapatba. Kimaradt ugyanakkor Christian Benteke, a Crystal Palace csatára.

A belgák Panamával, Tunéziával és Angliával találkoznak a G-csoportban a június 14-én rajtoló oroszországi vb-n.

 

Belgian Red Devils on Twitter

This is our @FIFAWorldCup squad list ! Let's go #REDTOGETHER to Russia ! #WorldCup



 

 

 

A 23 FŐS BELGA KERET
KAPUSOK:
Koen Casteels (Wolfsburg – Németország), Thibaut Courtois (Chelsea – Anglia), Simon Mignolet (Liverpool – Anglia)
VÉDŐK: Toby Alderweireld (Tottenham – Anglia), Dedryck Boyata (Celtic – Skócia), Vincent Kompany (Manchester City – Anglia), Thomas Meunier (PSG – Franciaország), Thomas Vermaelen (Barcelona – Spanyolország), Jan Vertonghen (Tottenham – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Yannick Carrasco (Talien Jifang – Kína), Kevin De Bruyne (Manchester City – Anglia), Mousa Dembélé (Tottenham – Anglia), Leander Dendoncker (Anderlecht), Marouane Fellaini (Manchester United – Anglia), Youri Tielemans (Monaco – Franciaország), Axel Witsel (Tiencsin Csüancsien – Kína)
TÁMADÓK: Michy Batshuayi (Chelsea – Anglia), Nacer Chadli (West Bromwich Albion – Anglia), Eden Hazard (Chelsea – Anglia), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach – Németország), Adnan Januzaj (Real Sociedad – Spanyolország), Romelu Lukaku (Manchester United – Anglia), Dries Mertens (Napoli – Olaszország)
TARTALÉK: Laurent Ciman (Los Angeles FC – Egyesült Államok)

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
22 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 5:40

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
Tegnap, 2:39

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
Tegnap, 2:04

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 0:51

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
Tegnap, 0:50

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:49

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:43
Ezek is érdekelhetik