Vb 2018: Putyin Trumpot is szívesen látná a tornán

2018.06.13. 12:31
A labdarúgó-világbajnokságon Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég, más államok vezetőihez hasonlóan – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik” – mondta Peszkov.Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik” – mondta Peszkov.

A szóvivő felsorolása szerint a világbajnokságon jelen lesz az azeri, az örmény, a fehérorosz, a bolíviai, a kazah, a kirgiz, a moldovai, a panamai, a paraguayi, a tádzsik, az üzbég, az abház és a dél-oszét elnök, a libanoni kormányfő és a szaúdi koronaherceg. Mint mondta, a vendégek köre a későbbiekben bővül, több állami vezető nemzete válogatottjának mérkőzésére érkezik majd Oroszországba.

Peszkov közölte, hogy Putyin csütörtökön fogadja Kim Dzsong Namot, az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés (törvényhozás) elnökségének elnökét, aki az ünnepélyes megnyitóra érkezik az orosz fővárosba.

Peszkov szerint Putyin múlt héten elhangzott figyelmeztetése egy, a vb idején végrehajtandó ukrán „provokációval” kapcsolatban világos volt és nem szorul magyarázatra.

Remélem, hogy ilyen provokációkig nem fajul el a dolog, de ha ez megtörténik, úgy gondolom, hogy annak nagyon komoly következménye lesz egészében véve az ukrán államiságra nézve” – jelentette ki Putyin, múlt csütörtöki interaktív televíziós fórumán.

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
18 órája

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
2026.07.22. 09:06

Videó: Donald Trump ismét „fotóbombázta” a trófeaátadást

Foci vb 2026
2026.07.20. 10:19

Trump ismét védelmébe vette a FIFA-t a Balogun-ügy miatt

Foci vb 2026
2026.07.18. 14:38

Vb 2026: Donald Trump kiállt a FIFA Balogunnal kapcsolatos döntése mellett

Foci vb 2026
2026.07.18. 12:51

Nem engedték be az Egyesült Államokba, Trumptól vár segítséget a spanyolok korábbi világbajnoka

Foci vb 2026
2026.07.18. 10:13

„Majdnem összecsináltam magam!” – Cucurella felidézte a legutóbbi találkozását Trumppal

Foci vb 2026
2026.07.17. 09:25

A Fehér Ház megerősítette: Donald Trump ott lesz a vb-döntőn

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:48