Páriák – S. Tóth János jegyzete

Loris Kariusról közölt riportot a The Sun bulvárlap. A Liverpool kapusa a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntőben a sorozat történetének talán legkínosabb bakijait követte el, s hibái miatt odaveszett az angol csapat minden reménye a Real Madrid legyőzésére. A netes világ tréfamesterei nem is kímélték a németet, ami nem lehetett kellemes élmény, bár mint a példa jelzi, túlélhető volt, ellentétben a szerencsétlen Andrés Escobar esetével, akin a kolumbiai maffia tucatnyi pisztolygolyóval torolta meg, hogy 1994-ben az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon öngólt vétett a házigazdák ellen.

A frusztrált Karius megúszta, hogy páriává legyen; így aztán nem a pokol tüzén sült szép barnára, hanem a kaliforniai napon. Jelenleg ugyanis Los Angelesben vakációzik, onnan töltögeti fel magáról a nyaralós képeit 1.9 millió követőjének az Instagramra.

Hiába: más idők, más kultúra…

A kapusposzt hálátlanságának terjedelmes az irodalma, s a szakanyag folyamatos bővül. Péntek délután Nyizsnyij Novgorodban az uruguayi válogatott kapusa, Fernando Muslera gazdagította egy kapitális gikszerrel a fiaskógyűjteményt. A különböző kameraállásokból látszott, milyen elfuseráltan nyúlt a labdáért Antoine Griezmann lövésénél, azt viszont csakis ő tudhatja, miféle gyilkos, a laikus számára érzékelhetetlen szitálás volt a labdában, ami – legalábbis részben – kiszámíthatatlanná tette a röppályáját. A Galatasaray légiósa nem az első pechvogel az oroszországi tornán – még napjaink talán legjobb kapuvédője, a spanyol David de Gea sem úszta meg a felsülést. S mivel a futball tűpontosan hierarchizált szakma, amíg a meccset a csapat nyeri meg, a gólt mindig a kapus kapja.

S így van ez, mióta (futball)világ a (futball)világ. Puskás Ferencről járja az anekdota, hogy az Aranycsapat egyik összejövetelén ekként zrikálta a friss szemműtétjéről mesélő Grosics Gyulát: „Jobb lett volna, ha már ötvennégyben megoperálnak.”

Vegyük észre: lennie kell egy liliputinak az óriások között.