Szív a kéz előtt: a mexikói drukkerek megtehetik, a csapat nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.03. 12:20
null
A szurkolók még mindig a szívük elé teszik a kezüket (Fotó: AFP)
A jó szeműek kiszúrhatták a labdarúgó-világbajnokságon, hogy a mexikói szurkolók nagy része a himnusz elzengése közben egy jellegzetes gesztussal, tenyérrel lefelé a szíve elé teszi a kezét – a válogatott viszont nem tesz ugyanígy. Pedig Hugo Sánchezék még ugyanezzel a mozdulattal hallgatták a mexikói himnuszt. No de mi az oka ennek?

Kezdjük a gesztussal: a szív elé emelt kéz, tenyérrel lefelé nem a mexikói himnusznak, hanem kifejezetten a mexikói zászlónak szól – bár sportesemények esetében ahol a himnusz, ott a zászló is. Ez a mexikói szalutálás a nemzeti lobogónak, amelyet minden kisgyereknek megtanítottak. A válogatott is így köszöntötte hagyományosan a zászlót, amíg meg nem változott a törvény – azóta a világ válogatottjainak többségéhez hasonlóan a mexikói csapat is „csak” vigyázzban áll.

„Ezzel a gesztussal kell köszöntenünk a zászlót, amikor felvonják azt egy hivatalos eseményen. Kisgyerekként megtanítottak minket erre a tisztelgésre és arra is, hogy vigyázzállásban fogadjuk a zászlót. A zászlót továbbra is így kell fogadni, de a törvény időközben megváltozott, és most már azt írja elő, hogy maradjunk vigyázzállásban, ha a himnusz szól. Ezért hagyott fel a válogatott a gesztussal, és rengetegen kritizálták ezt, mondván: a játékosok tiszteletlenek a nemzeti lobogóval – holott csak a törvény előírásait követték” – magyarázta el kérdésünkre a szokás hátterét a mexikói Ana Rodríguez Sanjuanero.

Streamable - free video publishing

Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.


„A civilek jobb kezüket a szívük fölé helyezve, tenyérrel lefelé köszöntik a nemzeti zászlót. Kivételt képez a köztársasági elnök, aki a hadsereg vezetője is, ezért katonai tisztelgéssel köszönti” – írja a nemzeti jelképeket szabályozó mexikói törvény. Ugyanakkor a törvény szövegébe az is bekerült, hogy a himnuszt „komoly és tiszteletteljes módon, a civil tiszteletadásnak megfelelően kell hallgatni: vigyázzállásban, levett fejfedővel”. Ez az irányadó, nem pedig a zászlóra vonatkozó előírás, és ezért nem alkalmazzák többé a mexikói válogatott játékosai a hagyományos zászlótisztelgést.

A zászlóköszöntő gesztus (Fotó: AFP)
A zászlóköszöntő gesztus (Fotó: AFP)

A mexikói tisztelgő gesztussal megegyezőt tettek Albániában a zogisták, azaz I. Zogu király royalista követői (ez a zogista tisztelgés), illetve Indiában is használnak hasonlót. Elképzelhető, hogy a tisztelgés politikai „dimenziója” miatt is érdemes kerülni ezt a csapatnak a pályán, mivel a FIFA kínosan ügyel arra, hogy semmilyen politikai tartalmú vagy félreérthető üzenetet ne közvetítsenek a játékosok.

1993-ban még így hallgatta a mexikói válogatott a himnuszt… (Fotó: AFP)
1993-ban még így hallgatta a mexikói válogatott a himnuszt… (Fotó: AFP)
…most viszont már csak kifordul a zászló felé, de vigyázzállásban hallgatja a himnuszt (Fotó: AFP)
…most viszont már csak kifordul a zászló felé, de vigyázzállásban hallgatja a himnuszt (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
1 órája

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
19 órája

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
Tegnap, 10:52

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
Tegnap, 10:13

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
Tegnap, 6:29

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

Az uruguayi és a mexikói futballról, az ETO új vezetőedzőjéről – egy Mexikóben dolgozó uruguayi edző szemszögéből

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:40

A Club Necaxa kispadjáról: ezért más Uruguay és Mexikó futballja

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:05
Ezek is érdekelhetik