Vb 2018: egészen ritka befolyás – a Dinamo Zagreb 2 rekordot is elért

Vágólapra másolva!
2018.07.15. 13:18
null
Mario Mandzukic és Luka Modric egy Dinamo-gól után. A 22 éves Modricon már ott a kapitányi karszalag – így is lehet a játékos értékét növelni (Fotó: AFP)
Két világbajnoki rekordot is elért a horvát Dinamo Zagreb labdarúgócsapata – adta hírül a zágrábi egylet hivatalos honlapja. A horvát futball első számú klubjának meghatározó szerepét jól mutatja, hogy a 23 futballistából 14 volt valaha Dinamo-játékos és 10 a zágrábiak akadémiáján nevelkedett.

Tizennégy játékos. Luka Modric, Mario Mandzukic, Dejan Lovren, Sime Vrsaljko, Marcelo Brozovic, Domagoj Vida, Mateo Kovacic, Vedran Corluka, Milan Badelj, Andrej Kramaric, Josip Pivaric, Marko Pjaca, Tin Jedvaj és Dominik Livakovic egyaránt szerepelt a Dinamo Zagreb kötelékében pályafutása során, sőt közülük tízen fordultak meg a zágrábi klub akadémiáján, és számítanak az UEFA definíciója szerint saját nevelésű futballistának. Ehhez 16–21 éves kor között legalább három évet kellett eltöltenie a klubnál egy labdarúgónak.

Elképesztő statisztika, a saját nevelések tekintetében egyedülálló a vb-döntős csapatok között – sosem volt még ennyi, azonos klub akadémiájához köthető játékos valamely finalista válogatott keretében. Egyetlen eset fordult elő, hogy az egyik döntős keretébe 14 olyan futballista került be, aki pályafutása során megfordult ugyanabban a klubban – az 1934-ben ezüstérmes csehszlovák válogatottról mondható el ugyanez. Sőt, ott az arány még kicsit nagyobb is volt, hiszen a csehszlovákok 22 játékost vittek el magukkal a tornára, míg a mostani keretek 23 fősek.

A Dinamo Zagreb a független horvát bajnokság eddigi 27 szezonjából 19-et nyert meg, és csak 2 olyan idény volt, amikor nem végzett dobogón. A Dinamo az egyik legfontosabb ugródeszka a topbajnokságok felé, a játékoseladásokból származó profit az egyik oka, hogy a zágrábi klub nyakig benne van a Zdravko Mamic-féle korrupciós botrányban, amely olyan sztárokat is érint, mint Luka Modric vagy Dejan Lovren. A klub korábbi ügyvezetőjét, Zdravko Mamicot hat és fél év börtönbüntetésre ítélték (a letartóztatás elől Bosznia-Hercegovinába távozott), testvérét, a korábbi vezetőedző Zoran Mamicot 4 év 11 hónapra, a korábbi vezetőségi tagok közül Damir Vrbanovicot 3 évre – a horvát szövetségben dolgozó Vrbanovic megfellebbezte az ítéletet.

Az ítélet szerint a vádlottak a Dinamo labdarúgóinak eladásakor fiktív szerződéseket készítettek, amelyeken keresztül 15 millió eurót sikkasztottak el. Zdravko Mamicot ezen felül 1.6 millió eurónak megfelelő összegű adócsalásban is bűnösnek találták.

A Dinamo Zagreb ugyanakkor kiemelkedő színvonalú szakmai munkát végez az utánpótlásban, a zágrábi klubban szereplés igen jó pedigrének számít a világfutballban.

Legfrissebb hírek

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.04. 21:25

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:49

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45
Ezek is érdekelhetik