Vb 2018: Maradona ingyen elvállalná az argentin kapitányságot

MTI MTIMTI MTI
2018.07.03. 13:33
Nyolc évvel menesztése után Diego Maradona jelezte, hogy ingyen is elvállalná újból a szövetségi kapitányi posztot az argentin labdarúgó-válogatottnál, amely a nyolcaddöntőig jutott az oroszországi világbajnokságon.

Az 57 éves világbajnokot erről az egyik venezuelai tévéműsorban kérdezték meg – annak ellenére, hogy a jelenlegi szakvezető, Jorge Sampaoli szerződése 2022-ig szól.

„Igen, és ingyen is csinálnám, nem kérnék érte semmit” – szögezte le Maradona, akinek 2010-ben, a vb-negyeddöntőben a németektől elszenvedett 4–0-s vereség után kellett távoznia. Azóta csak két egyesült arab emírségekbeli klubnál dolgozott.

„Mindenki azt hiszi, hogy most boldog vagyok, de a szívem szomorú. Rosszul esik, hogy minden, amit felépítettünk, ilyen könnyen összeomlott” – tette hozzá.

A korábban évekig kokainfüggőséggel küszködő Maradona az oroszországi vb során főként botrányos viselkedésével hívta fel magára a figyelmet. A Nigéria elleni csoportmérkőzés után dülöngélve a középső ujjait mutogatta a közönségnek, illetve a találkozó alatt hol sírva fohászkodott, hol aludni látszott, valamint egy saját magát ábrázoló nagy méretű képet mutogatott. Egy másik meccsen a díszpáholyban szivarozott, ezért később elnézést kért, mondván, nem tudta, hogy nem szabad dohányozni a stadionokban.

Az argentinok a múlt szombati nyolcaddöntőben 4–3-ra kikaptak Franciaországtól Kazanyban.

Legfrissebb hírek

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
20 órája

Strandkézilabda-vb: a férfiaknál Németország, a nőknél Argentína nyert

Kézilabda
2026.06.28. 21:11

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

„Eladtuk a tevénket ezekért a jegyekért”

Foci vb 2026
2026.06.28. 09:16

Videó: elképesztő hangulatban, összekapaszkodva ugrálva hagyták el a stadiont az argentinok

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:52

Lionel Scaloni: Mindenkire szükségünk lehet

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:57

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50
Ezek is érdekelhetik