Vb 2018: Mindent megtettünk, nehéz 120 percen át támadni – Hierro

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2018.07.01. 19:47
null
Hierro együtt érez a szurkolókkal (Fotó: AFP)
Fernando Hierro, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya együtt érez csapata szurkolóival az együttes oroszok elleni nyolcaddöntős vereségét követően. Elmondása szerint csodálatos volt edzeni a gárdát, amelynek tagjai az első naptól kezdve a szívüket kitették a pályára.

Mindannyian szenvedünk. Azért jöttünk ide, hogy elérjünk valami fontosat, küzdhessünk a világbajnoki címért, de ilyen a futball. Senki sem vádolhat minket azzal, hogy ne tettünk volna meg mindent a sikerért, ne küzdöttünk volna egymásért. Öröm volt a srácokat edzeni. A csapat az első naptól kezdve a szívét, lelkét kirakta a pályára, nehéz százhúsz percen keresztül támadni, mi minden létező módon próbálkoztunk” – mondta a világbajnokság kezdete előtt kinevezett Fernando Hierro a vereséget követően.

„Már a legelejétől kezdve hangoztattuk, hogy a három csoportmeccsen még van hibázási lehetőség, a kieséses szakaszban viszont már nincs. A csapat profiként viselkedett mindennap, azok is, akik játszottak, azok is, akik nem. Csodálatos volt a srácokkal dolgozni, együtt érzek a szurkolókkal, akik nagyon szenvednek most” – tette hozzá, a jövőjét firtató kérdésre pedig újra kifejtette, milyen jó volt a társaságot edzeni, de hozzátette, a folytatásról nem ő határoz, sőt, övé a legkisebb beleszólás.

„Nagyon nehéz... Bármikor esel ki, az rendkívül fájdalmas. A csapat minden lehetségest megtett azért, hogy továbbjusson. Az oroszok kihúzták a tizenegyespárbajig, ez volt az egyetlen módjuk, hogy veszélyt alakítsanak ki. Mi irányítottuk a meccset, de a tizenegyespárbaj mindig lutri, vesztettünk, ezt nagyon nehéz lenyelni” – mondta ezt már Sergio Ramos.

Sztanyiszlav Csercseszov szövetségi kapitány szerint még nincs itt az ideje, hogy ünnepeljen, mert máris az orosz válogatott következő mérkőzésére kell koncentrálnia.

„Egyszerű, amit érzek. Máris a következő meccs érdekel. Ez még csak a kezdet, úgyhogy tartalékom az érzelmeimet” – reagált arra a felvetésre az 53 éves tréner, hogy higgadtan, nem ugrálva és „örömködve” fogadta csapata továbbjutását.

Csercseszov kiemelte, hogy sok tekintetben jobbak náluk a spanyolok, ezért szerinte jó döntés volt kontrákra játszani, és nem felvállalni a nyílt futballt. Hozzátette: a játékosoké az érdem, mert ő bármit kitalálhat, a legjobb taktika sem működik, ha a futballisták nem hisznek benne.

„Nem választhatunk ellenfelet, a spanyolokat sem kértük. Egyik csapat így játszik, a másik úgy, de az igazán fontos az, mi hogy játszunk” – válaszolt a szakember arra a kérdésre, hogy a horvátokat, vagy a dánokat szeretné jobban ellenfélnek a negyeddöntőben.

A jövőre nézve megjegyezte, a hosszabbítás miatt több pihenésre lesz szüksége a játékosoknak, illetve az orvosi csapatnak és a fizioterapeutáknak is lesz dolguk, de szombatra készen állnak majd az újabb ütközetre.

Csercseszov – aki a sajtótájékoztató végén nagy taps közepette hagyta el a termet – a vb eddigi meglepetései közül azt tartja a legnagyobbnak, hogy a németek búcsúztak a csoportkörben.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ

SPANYOLORSZÁG–OROSZORSZÁG 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 3–4
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Kuipers (holland)
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Nacho (Carvajal, 70.), Piqué, Sergio Ramos, Jordi Alba – Koke, Busquets – David Silva (Iniesta, 67.), Isco, Marco Asensio (Rodrigo, 104.) – Diego Costa (Iago Aspas, 80.). Szövetségi kapitány: Fernando Hierro
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Mário Fernandes, Kutyepov, Ignasevics, Kudrjasov, Zsirkov (Granat, a szünetben) – Szamedov (Cserisev, 61.), Kuzjajev (Jerohin, 97.), Golovin, Zobnyin – Dzjuba (Szmolov, 65.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Ignasevics (12. – öngól), Dzjuba (41. – 11-esből)
Sárga lap: Piqué (40.), ill. Kutyepov (54.), Zobnyin (71.)

 

Legfrissebb hírek

Az egyetlen vb-mesterötöstől az első aranygólon át James Rodríguez Puskás-díjas bombájáig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.28. 14:40

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:37

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57
Ezek is érdekelhetik