FIFA: lezárult a lengyel védő ellen rasszizmus miatt indított eljárás

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 13:27
null
Glik (jobbra) biztos volt az ártatlanságában (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megvizsgálta a szeptemberi Lengyelország–Anglia mérkőzésen történteket és úgy határozott, nincs bizonyíték arra, hogy Kamil Glik rasszista megjegyzést tett volna az ellenfél játékosaira, így meg is szüntette a védő elleni vizsgálatot – számolt be róla Twitteren a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) sajtófőnöke.

A bő egy hónapja, szeptember közepén lejátszott Lengyelország–Anglia (1–1) világbajnoki selejtező első félidejének a végéhez közeledve kisebb csetepaté alakult ki, amikor Kamil Glik heves szóváltásba keveredett több angol játékossal, akik azt sérelmezték, hogy a lengyel védő megcsípte Kyle Walker nyakát. A meccs után az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate és a csapatkapitány, Harry Kane is elmondta, hogy az esetről jelentést nyújtottak be az angol szövetség felé, hogy vizsgálják ki a történteket, s jelentsék a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség felé.

A CSÍPÉS

Ez végül meg is történt, s az angol panaszra építve a FIFA már rasszista megnyilvánulások miatt kezdett vizsgálatba.

„A lelkiismeretem teljesen nyugodt, számomra ez az ügy egy-két nappal a történtek után már véget is ért. Biztos vagyok benne, hogy a vizsgálódásnak nem lesz következménye, mert soha életemben nem tettem semmilyen rasszista kijelentést, vagy gesztust” – fogalmazott az Albánia elleni keddi vb-selejtezőt megelőzően Glik.

Arról, hogy végül igaza lett az olasz Beneventónál légióskodó 33 éves védőnek, a PZPN sajtófőnöke számolt be szerda délelőtt a Twitteren.

„Az ügy kezdete óta azon az álláspontot voltunk, ami mellett most a FIFA is határozott: nincs alapja annak, hogy Kamil Glik ellen fegyelmi eljárást indítsanak az angol szövetség abszurd gyanúsítgatásai alapján, vagyis az esetet a FIFA a maga részéről lezárta” – írta bejegyzésébe Jakub Kwaitkowski.

 


 

 

 


 

Legfrissebb hírek

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Ráfáztak a hollandok a kihagyott helyzetekre, a lengyelek bombagóllal pontot mentettek

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:47

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Megvan az új lengyel kapitány

Minden más foci
2025.07.17. 07:36

Lemondott a lengyel szövetségi kapitány – Lewandowski reagált

Minden más foci
2025.06.12. 10:57
Ezek is érdekelhetik