Vb 2022: cserekapusok Szaúd-Arábia bő keretében

2022.10.13. 10:36
null
Szaúd-Arábia Argentínával, Mexikóval és Lengyelországgal került egy csoportba (Fotó: AFP)
Kihirdette a november 20-án rajtoló katari labdarúgó-világbajnokságra készülő bő, 32 fős keretét Hervé Renard, a szaúdi válogatott szövetségi kapitánya.

A francia szakembernek a legnagyobb gondot a kapusok kiválasztása jelentette, ugyanis a névsorba bekerült négy játékosból három sem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Mohamed al-Ovajsz, Favaz al-Qarni és Navaf al-Aqidi is csak csere, a negyedik meghívott, Mohamed al-Jami pedig másodosztályú együttesben véd.

A mezőnyjátékosok közül két futballista, az egyaránt az al-Hilalban szereplő Mohamed Kanno és Abdulelah al-Malki annak ellenére is bekerült a bő keretbe, hogy a mostani szezonban még nem játszott. Utóbbi februári súlyos térdsérüléséből lábadozik.

A szaúdiak még öt felkészülési meccset vívnak a vb-ig, az északmacedónokkal, az albánokkal, Hondurasszal, Izlanddal és Panamával találkoznak, mielőtt a C-csoportban november 22-én megkezdik vb-szereplésüket az argentinok ellen. A kvartettnek még Mexikó és Lengyelország a tagja.

SZAÚD-ARÁBIA 32 FŐS VB-KERETE
Kapusok:
Mohamed al-Ovajsz (al-Hilal), Favaz al-Qarni (al-Sabab), Navaf al-Aqidi (al-Nasszr), Mohamed al-Jami (al-Ahli)
Védők: Jasszer al-Sahrani (al-Hilal), Ali al-Bulaihi (al-Hilal), Abdulelah al-Amri (al-Nasszr), Abdullah Madu (al-Nasszr), Hasszan Tambakti (al-Sabab), Szultan al-Ghanam (al-Nasszr), Ahmed Bamszaud (Ittihad), Mohammed al-Breik (al-Hilal), Szaud Abdulhamid (al-Hilal)
Középpályások: Szalman al-Faradzs (al-Hilal), Rijad Sarahili (Abha), Ali al-Hasszan (al-Nasszr), Mohamed Kanno (al-Hilal), Abdulelah al-Malki (al-Hilal), Szami al-Nadzsej (al-Nasszr), Abdullah Otajf (al-Hilal), Nasszer al-Davszari (al-Hilal), Abdulrahman al-Aboud (Ittihad), Ajman Jahja (al-Nasszr), Fahad al-Muvallad (al-Sabab), Navaf al-Abed (al-Sabab), Szalem al-Davszari (al-Hilal), Hattan Bahebri (al-Sabab)
Támadók: Haitham Aszzri (al-Ahli), Abdullah Radif (al-Taavun), Abdullah al-Hamdan (al-Hilal), Szaleh al-Sehri (al-Hilal), Firasz al-Buraikan (al-Fateh)
Szövetségi kapitány: Hervé Renard (francia)

Legfrissebb hírek

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
2026.09.23. 09:55

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

Jurek Gábor is meghívót kapott Marco Rossitól – itt a válogatott kerete az NL-mérkőzésekre

Magyar válogatott
2026.09.15. 13:08

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

„Isten lát titeket!” – Diogo Jota nevével provokálták az Al-Hilal labdarúgóját

Minden más foci
2026.09.13. 10:35

Hivatalossá vált Darwin Núnez klubváltása

Minden más foci
2026.08.23. 11:28

Női röplabda Eb: három légiós, hét Vasas-játékos, tizenegy Eb-újonc a magyar keretben

Röplabda
2026.08.17. 17:06