Vb 2022: boszorkánydoktorokat alkalmaz Szenegál, hogy időben felépüljön Mané

S. B.S. B.
2022.11.11. 08:14
null
Sadio Mané sérülten is ott lehet a katari vb-keretben (Fotó: Getty Images)
A FIFA szenegáli főtitkára szerint hazája válogatottja boszorkánydoktorok segítségét is kéri, hogy gyorsítsák Sadio Mané felépülését a katari labdarúgó-vb előtt.

A Bayern München sztárját kedden, a Werder Bremen ellen vívott mérkőzésen, húsz perc után kellett lecserélni ínsérülését követően. Később több portálon is megjelent, hogy a probléma súlyosabb, mint azt elsőre gondolták, így valószínűleg több hetet kell majd kihagynia.

Mindezek ellenére Szenegál még nem vesztette el teljesen a reményt és extrém módszereket is hajlandó bevetni. A szenegáli FIFA-főtitkár, Fatma Samoura bizakodva nyilatkozott a Europe 1-nek: „Boszorkánydoktorokat fogunk alkalmazni. Nem tudom, hogy hatásosak lesznek-e, de meg kell próbálnunk. Reménykedünk a csodában. Ott kell lennie a világbajnokságon!”

„Egy dolog biztos, Sadio Mané ott lesz a holnapi keretben” – tette hozzá a főtitkár az eddigi sajtóhíreket cáfolva.

Legfrissebb hírek

„Hihetetlen a támdósorunk” – Dembélé a csapategységet dicsérte a csoportgyőzelem után

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:37

Pape Gueye duplázott, Szenegál öt gólt vágott Iraknak – videók

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:07

Haaland nem kezd a norvégoknál, a franciáknál ott van Mbappé a csapatban

Foci vb 2026
2026.06.26. 19:48

Vb 2026: Negyedszer csaphat össze Erling Haaland és Kylian Mbappé

Foci vb 2026
2026.06.26. 13:51

Kalidou Koulibaly a norvégok elleni teljesítményéről: Sokat hibáztam

Foci vb 2026
2026.06.23. 20:21

Statisztikák: Haaland rekordokat halmozott – ez lesz a legjobb vb-aranycipőcsata valaha?

Foci vb 2026
2026.06.23. 04:59

Ötgólos meccsen verte meg Norvégia Szenegált – videók

Foci vb 2026
2026.06.23. 04:23

Haaland is duplázott, Norvégia ötgólos thrilleren verte meg Szenegált a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.23. 04:00
Ezek is érdekelhetik