Vb 2022: Casemiróval a Realnál is megértettük egymást – Rodrygo

2022.11.28. 20:48
null
Rodrygo és Casemiro a közös madridi időket idézték (Fotó: Getty Images)
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a brazil válogatott 1–0-s győzelmet aratott Svájc fölött a katari labdarúgó-világbajnokság G-csoportjának második fordulójában. A találatot Casemiro szerezte, méghozzá korábbi klubbéli csapattársa, Rodrygo gólpasszából. A meccs után mindketten megszólaltak a brazil televíziónak.

 

„Nehéz meccs volt, az ellenfelünk szervezetten játszott. Nagyjából erre számítottunk, így meg tudtunk őrizni a hidegvérünket, türelmesek voltunk. Kulcsfontosságú volt, hogy ne kapjunk gól, a védők remekül teljesítettek. Most a pihenésnek van itt az ideje, aztán fókuszálunk a következő mérkőzésre” – mondta Casemiro a lefújást követően.

„Nagyon boldog vagyok, megtettem, amit akartam: beálltam a pályára és gólpasszt adtam. Casemiro szenzációs, minden poszton bevethető. A Real Madridnál is megértettünk egymást, ez nem változott azóta, nagyszerűen játszottunk össze” – ezek már az előkészítést jegyző Rodrygo szavai.

A brazilok két győzelmükkel már biztos továbbjutóknak számítanak a csoportjukban.

A svájciak szövetségi kapitánya, Murat Yakin a vereség ellenére elégedetten értékelt:

„Elég jó munkát végzett a csapat. Nem gondolom, hogy ez csalódás lenne. Ebből a meccsből erőt meríthetünk a szerbek ellen, azt a mérkőzést viszont nekünk kell irányítanunk.”

Svájc pénteken akár a továbbjutást is kivívhatja a szerb válogatottal szemben.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
2. FORDULÓ
G-CSOPORT
BRAZÍLIA–SVÁJC 1–0 (0–0)
Doha,
974 Stadion,43 649néző.Vezette:Barton (salvadori)
BRAZÍLIA:Alisson – Militao, Marquinhos, Thiago Silva, Alex Sandro (Telles, 86.) – Casemiro – Fred (Bruno Guimaraes, 58.), Paquetá (Rodrygo, a szünetben) – Raphinha (Antony, 74.), Richarlison (G. Jesus, 73.), Vinícius Júnior.Szövetségi kapitány:Tite
SVÁJC:Sommer – Widmer (Frei, 86.), Akanji, Elvedi, Ricardo Rodríguez – Freuler, G. Xhaka – Rieder (R. Steffen, 58.), Sow (Aebischer, 75.), Vargas (E. Fernandes, 58.) – Embolo (Seferovic, 76.).Szövetségi kapitány:Murat Yakin
Gólszerző:Casemiro (83.)

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSE ÉRDEKESSÉGEKKEL, STATISZTIKÁKKAL, ITT!

Legfrissebb hírek

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
39 perce

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
1 órája

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
3 órája

Svájc győzelemmel csoportelső, Kanada is továbbment, Bosznia-Hercegovina még reménykedhet

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:01

A skótok ellen néhány percre beállhat Neymar – vagy esetleg többre is?

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:36

Mikel Oyarzabal: Nyugodtságot kell sugároznunk a fiatalabb játékosok felé

Foci vb 2026
2026.06.15. 21:01

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30
Ezek is érdekelhetik