Vb 2022: már most megvan a torna lúzere, pedig 6–2-re tette az angolokat

B. D. K.B. D. K.
2022.11.22. 11:41
null
Képzelhetjük, mennyire csalódott lehetett... (Fotó: Getty Images, illusztráció)
Mint arról beszámoltunk, győzelemmel kezdte a katari világbajnokságot az angol labdarúgó-válogatott, amely 6–2-re kiütötte Iránt a B-csoport nyitó mérkőzésén. Az egyik fogadóirodánál ketten is megtették a nyolcgólos találkozó pontos végeredményét, de csak az egyikük örülhetett – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

 

A William Hillnél ketten is megtették 200-as szorzóval a 6–2-t, egyikük kilenc, másikuk tíz fontért. De csak utóbbi ünnepelhette a 2000 fontos nyereményt (nagyjából 940 ezer forint), ugyanis előbbi a 97. percben, 6–1-es állásnál inkább kivette az élőben felkínált, 14 fontos nyereményét, mert nem hitte, hogy az utolsó három percben Irán betalál még egyszer.

Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: Irán az utolsó pillanatokban tizenegyest kapott, amit értékesített is a 103. percben. 6–2…

Kérdés, miért döntött így az angol szurkoló, ugyanis ilyen fogadást az köt, aki nem sajnálja a pénzét, hiszen minimális volt az esélye arra, hogy nyerjen.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ITT!

A MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHATNAK BŐVEBBEN!

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ

B-CSOPORT
Anglia–Irán 6–2 (3–0)
Al-Rajjan, Kalifa Nemzetközi Stadion, 45 334 néző. Vezette: Claus (brazil)
Anglia:
Pickford – Trippier, Stones, Maguire (Dier, 70.), Shaw – Bellingham, Rice – Saka (Rashford, 70.), Mount (Foden, 71.), Sterling (Grealish, 70.) – Kane (Wilson, 76.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Irán:
Bejranvand (H. Hosszeini, 20.) – Moharrami, Puraligandzsi, Csesmi (Kanaanizadegan, a szünetben), M. Hosszeini, Mohammadi (Torabi, 63.) – Nurollahi (Azmun, 77.), Karimi (Ezatolahi, a szünetben), Hadzsszafi, Dzsahanbahs (Golizadeh, a szünetben) – Taremi. Szövetségi kapitány: Carlos Queiroz
Gólszerző: Bellingham (35.), Saka (43., 62.), Sterling (45+1.), Rashford (71.), Grealish (89.), ill. Taremi (65., 90+13. – a másodikat 11-esből)

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ITT!

Legfrissebb hírek

„Ellopták egy nemzet álmát” – Ibrahimovic a VAR-t kritizálta az irániak meccse után

Foci vb 2026
Tegnap, 18:33

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
Tegnap, 17:34

Mennyből a pokolba: egyik pillanatról a másikra szertefoszlottak az iráni remények – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 16:42

Becsület, sportszerűség, köszönet – megint hagytak levelet az öltözőben az irániak

Foci vb 2026
Tegnap, 14:56

Megindító jelenet: így segít egy apa a vak fiának átélni a vb-lázt – videó

Foci vb 2026
2026.06.27. 14:34

„Minden ellenünk van” – az irániak újra nekimentek az Egyesült Államoknak és a FIFA-nak

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:18

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Erre büszkék lehetnek: Egyiptom és Irán remek meccsen ikszelt egymással

Foci vb 2026
2026.06.27. 07:06
Ezek is érdekelhetik