Vb 2022: Gvardiol beinjekciózva játszott Argentína ellen

Vágólapra másolva!
2022.12.15. 20:10
null
Josko Gvardiol beinjekciózva játszott Argentína ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Horvátország 3–0-s vereséget szenvedett Argentínától a katari vb elődöntőjében, így szombaton Marokkóval csap össze a harmadik helyért. Csütörtökön Josko Gvardiol és Andrej Kramaric beszélt a dél-amerikaiak ellen elbukott mérkőzésről és az afrikaiak elleni helyosztóról.

A négy közé jutó horvátok közül utoljára, csütörtökön Josko Gvardiol, valamint Andrej Kramaric volt az al-erszali sajtóközpont vendége, s a szakmázás mellett ezúttal gyakorlatilag a teljes válogatottbeli és sajtós hátország elköszönt egymástól, az már más kérdés, hogy a tortából jutott-e mindenkinek…

„Az argentinok elleni meccs után nem a hibáim miatt könnyeztem, más dolgok is eszembe jutottak – fogalmazott a 20 éves védő, Josko Gvardiol, aki az elődöntőt beinjekciózva játszotta végig.– Az állapotom már sokkal jobb, van még két napom, bízom benne, hogy addig fitt leszek és a kezdőben kaphatok helyet. Persze, hogy megviselt, ami az elődöntőben történt, az arany felé tartottunk, ugyanakkor Marko Livaja azzal vigasztalt, roppant fiatal vagyok még, ez még csupán az első világbajnokságom, s lesz még jó néhányban részem. Amit átéltem, az hozzátartozik a felnőtté váláshoz a pályán, nincs olyan játékos, aki ne hibázna, főleg a védő pozíciókban. Biztosan ezek után is előfordul majd, persze, igyekszem a legkevesebbre csökkenteni őket.”

Gvardiol még versenyben lehet a torna legjobb fiatal játékosa címéért, ugyanakkor érthető módon a játékos inkább a világbajnoki bronzzal térne haza legszívesebben.

„Hogy a szombati meccs lényegében barátságos lesz, kérdezik, hát éppen ellenkezőleg – vette át a szót Andrej Kramaric. – A marokkóiak fejüket leszegve jönnek majd, mintha az életük múlna rajta, úgy vélem. Persze, ahogy mi is tesszük majd. Egyáltalán nem lepett meg, hogy idáig eljutottak, jó csapat, kemények, szervezettek, talentummal teli játékosaik vannak. Olyan helyzetben vannak, mint a horvát válogatott volt 1998-ban, az életüket adnák ezért az éremért, s az első találkozásunkhoz hasonló meccs vár ránk, teli küzdelemmel, meg türelemmel, várva a kecsegtető helyzetekre. Megmutatták a nagyok ellen, így legutóbb Franciaországgal szemben, hogy bárkivel felveszik a versenyt, s talán az egyéni minőségi szint dönthet.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
BRONZMÉRKŐZÉS
December 17., szombat
16.00:
Horvátország–Marokkó (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Gvardiolnak a sípcsontja tört el, Dias combsérülést szenvedett, a City ráhajthat Guéhire

Angol labdarúgás
2026.01.06. 14:28

Visszahívja kölcsönből fiatal hátvédjét a Manchester City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.05. 14:39

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:49

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

A horvátok a kijutás küszöbén; a görögök biztosan nem lesznek ott a világbajnokságon

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:50
Ezek is érdekelhetik