Már a spanyol válogatottban is felnőttként kezelhetik a Barcelona sztárját, Lamine Yamalt

M. D.M. D.
2025.09.03. 08:38
null
Lamine Yamal már fiatalon kulcsjátékosa a spanyoloknak (Fotó: Getty Images)
Júliusban alaposan megünnepelte születésnapját a Barcelona és a spanyol válogatott világklasszis jobbszélsője, tizennyolc évesen pedig úgy készül a szeptemberi vb-selejtezőre, hogy már nem vonatkoznak rá a kiskorúak védelmében hozott szabályok.

Meglehetősen furcsa időszak zárul le a spanyol válogatott és Lamine Yamal életében azzal, hogy a fiatal szupersztár júliusban betöltötte a 18. esztendejét, és így kikerült a kiskorúak védelmét biztosító protokoll alól. Az elmúlt években Ansu Fati, Gavi és Pau Cubarsí is átesett hasonlón, és kár lenne elvitatni a szabály létjogosultságát, főleg annak ismeretében, hogy mennyi szörnyűséget követnek el a gyerekekkel szemben világszerte. A Marca szerint amióta Lamine Yamal megkapta első válogatott meghívóját, Luis de la Fuente szövetségi kapitánytól kezdve a takarítókig mindenkinek bizonyítania kellett, hogy átesett gyermekvédelmi tréningen, és soha semmilyen bűncselekményt nem követett el kiskorúak ellen. A szeptemberi összetartásig nem fordulhatott elő olyan, hogy csak egy felnőtt tartózkodik Lamine Yamallal egy helyiségben, és a szövetségnek engedélyt kellett kérnie a játékos szüleitől az utazáshoz, emellett részletes tájékoztatást kellett adnia a részleteiről. 

Huszonegy válogatott fellépés, egy Európa-bajnoki cím és egy Nemzetek Ligája-ezüstérem után tehát újabb mérföldkőhöz érkezik pályafutása során Lamine Yamal, felnőttként is pályára léphet spanyol mezben, méghozzá világbajnoki selejtezőn, csütörtökön Bulgáriában. Az E-csoportban formaság az első helyért folyó harc, a legnagyobb csata a pótselejtezőt jelentő második helyért alakulhat ki: a legnagyobb esélyes Törökország, de nehéz meccsel indul a sorozata, hiszen a fő vetélytárs Grúzia otthonában kell pályára lépnie.

VB-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT
1. forduló
E-CSOPORT
18.00: Grúzia–Törökország, Tbiliszi (Tv: Spíler2)
20.45: Bulgária–Spanyolország, Szófia (Tv: Spíler2)

 

Legfrissebb hírek

Japán: „Ugyanannyi az esélyünk a továbbjutásra, mint Brazíliának”

Foci vb 2026
4 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
6 perce

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
53 perce

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
5 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
6 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
6 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
7 órája
Ezek is érdekelhetik