„Semmi nem tud minket elválasztani” – így búcsúztak a portugálok Diogo Jotától

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.09.03. 16:41
Először találkoztak a Nemzetek Ligája-címvédő portugál labdarúgó-válogatott tagjai honfitársuk, Diogo Jota és testvére, André Silva július eleji halála óta. A magyar válogatott elleni jövő keddi, és a szombati, Örményország elleni világbajnoki selejtezőre készülő portugál csapat egy videóval búcsúzott elhunyt támadójától, Szoboszlai Dominik egykori csapattársától, Diogo Jotától.

Semmi nem tud minket elválasztani

– írta a Portugál Labdarúgó-szövetség X-oldalán a videóhoz, amelyben Diogo Jota egyik legjobb barátja, Rúben Neves búcsúzott el a csatártól.

„A válogatottban mindenki egyetért ezekkel a szavakkal és a csapat nevében azt hiszem, elmondhatom, hogy az alábbi szavak jól megmutatják, milyen lesz az első találkozásunk. Többek vagyunk, mint barátok. Mi egy család vagyunk. Ez nem változik meg azok után sem, hogy aláírtál egy szerződést az otthonodtól kicsit távolabb. Amikor csatlakozunk a válogatotthoz, te ott leszel velünk az étkezőasztalnál, a buszon és a repülőn. Mindig ott leszel mellettünk, ahogy eddig is ott voltál. Együtt nevetünk, terveket szövögetünk és megosztjuk egymással az életünket, ahogy mindig is tettük. Gondoskodunk róla, hogy soha ne hiányozz az életünkből, és gondoskodunk arról is, hogy a szeretteidnek mindene meglegyen, amire szüksége van, amíg távol vagy, ránk gondolsz és ránk vársz. Az élet összehozott minket és ezt a köteléket semmi sem törheti meg. Sok mindent elértünk együtt, de még sok minden előttünk van, amiről tudjuk, hogy megcsináljuk. Mától kezdve velünk együtt lépsz pályára, és együtt haladunk tovább. A színpadon, ahol minden elkezdődött. Bár helyrehozhatatlan, rajtunk, a válogatott tagjain múlik, hogy ezt fenntartsuk” – búcsúzkodott Diogo Jotától Rúben Neves.

Az autóbalesetben elhunyt Liverpool-támadó és az augusztus elején, 53 évesen életét vesztő Jorge Costa emléke előtt tisztelegve a Portugál Labdarúgó-szövetség felavatta a Hősök tere nevű helyet a válogatott otthonául szolgáló FPF Arénánál, ahol a közelmúltban elhunyt két legenda kapott egy-egy szobrot.

„Ez egy olyan tér lesz, ahol tisztelegni fogunk mindazok előtt, akik teljesítményükkel a pályán vagy azon kívül hozzájárultak a portugál futball fejlődéséhez. Egy tér, amely nyitva áll a nyilvánosság számára, hogy bárki eljöhessen és lerója tiszteletét előttük, mert az olyan hősök, mint Diogo és Jorge, nemcsak a mieink, mindenkihez tartoznak!”mondta az ünnepségen Pedro Proenca, a Portugál Labdarúgó-szövetség elnöke, aki mellett az avatáson jelen volt Marcelo Rebelo de Sousa, Portugália köztársasági elnöke, Luís Montenegro miniszterelnök és Margarida Balseiro Lopes kulturális, ifjúsági és sportminiszter is.

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Diogo Costa (FC Porto), Rui Silva (Sporting CP), José Sá (Wolverhampton Wanderers – Anglia)
Hátvédek: Diogo Dalot (Manchester United – Anglia), Joao Cancelo (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Nuno Mendes (Paris Saint-Germain – Franciaország), Goncalo Inacio (Sporting CP), Rúben Días (Manchester City – Anglia), Antonio Silva (Benfica), Renato Veiga (Villarreal – Spanyolország)
Középpályások: Joao Palhinha (Tottenham Hotspur – Anglia), Rúben Neves (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Joao Neves (Paris Saint-Germain – Franciaország), Vitinha (Paris Saint-Germain – Franciaország), Bruno Fernandes (Manchester United – Anglia), Pedro Goncalves (Sporting CP), Bernardo Silva (Manchester City – Anglia)
Csatárok: Joao Félix (Al-Naszr – Szaúd-Arábia), Francisco Trincao (Sporting CP), Francisco Conceicao (Juventus – Olaszország), Pedro Neto (Chelsea – Anglia), Goncalo Ramos (Paris Saint-Germain – Franciaország), Cristiano Ronaldo (Al-Naszr – Szaúd-Arábia)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE ÍRORSZÁG ÉS PORTUGÁLIA ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC – Franciaország), Orbán Willi (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország), Szalai Gábor (Ferencvárosi TC)
Középpályások: Csongvai Áron (AIK – Svédország), Dárdai Bence (VfL Wolfsburg – Németország), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Styles Callum (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC)
Támadók: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Molnár Rajmund (Pogon Szczecin – Lengyelország), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Tóth Barna (Paksi FC), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-SELEJTEZŐS PROGRAMJA
F-csoport     
Szeptember 6., szombat     
20.45: Írország–Magyarország
Szeptember 9., kedd     
20.45: Magyarország–Portugália
Október 11., szombat     
18.00: Magyarország–Örményország
Október 14., kedd     
20.45: Portugália–Magyarország
November 13., csütörtök     
18.00: Örményország–Magyarország
November 16., vasárnap     
15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

IFFHS: Haaland nyolcadikként csatlakozott Zsengellér Gyuláékhoz

Foci vb 2026
4 órája

Csank János a portugálokról: „Egyáltalán nem tetszettek, elég nagyképűek voltak...”

Magyar válogatott
7 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
20 órája

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
2025.09.12. 12:25

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.09.12. 07:13
Ezek is érdekelhetik