Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.07. 22:56
null
Florian Wirtz szép gólt lőtt szabadrúgásból (Fotó: Getty Images)
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatának A-csoportjában Németország 3–1-re megverte Észak-Írországot, Szlovákia pedig 1–0-ra nyert Luxemburgban.

Németország–Észak-Írország 3–1

A németek a Pozsonyban elszenvedett 2–0-s vereség után nyomás alatt játszottak, hiszen a közvélemény azt várta, a válogatott mindenképp javítson a botlás után. Jól is kezdett a német csapat, már a 7. percben megszerezte a vezetést – Serge Gnabry lépett ki ziccerben, majd magabiztosan a kapuba emelt Bailey Peacock-Farrell mellett. Bár a folytatásban is fölényben játszottak a hazaiak, nem sorjáztak a helyzetek, az északírek pedig egyenlítettek az első félidőben. Justin Devenny bal oldali szöglete után Isaac Price érkezett a hosszún, s az öt és feles sarkáról a léc alá belsőzött.

A vendéglátó nagyjából egy óra játék után jött ismét lendületbe, s megérkeztek a helyzetek is, de ekkor még David Raum és Pascal Gross próbálkozását védte Peacock-Farrell, Waldemar Anton pedig a kapu fölé fejelt. Aztán gyorsan eldöntötte a három pont sorsát a német válogatott, a két találat között három perc telt el. Előbb Raum tette be remekül a labdát a védelem mögé, Maximilian Beier előtt elsuhant, akárcsak a rosszul kimozduló Peacock-Farrell előtt, mögötte Nadiem Amiri érkezett, és az üres kapuba lőtt. Aztán Florian Wirtz pillanata következett, akit alighanem megihletett liverpooli csapattársa, Szoboszlai Dominik Arsenal elleni bombagólja, ugyanis a német középpályás is szabadrúgásból talált be, szintén a jobb felső sarokba – ezzel ki is alakult a végeredmény.

Luxemburg–Szlovákia 0–1

Remek helyzetből várták a 2. fordulót a szlovákok, miután bravúrt értek el a németek ellen, ám nem igazán bírtak idegenben Luxemburggal, sőt, örülhettek, hogy nem kerültek hátrányba. A hazaiak az első félidőben is veszélyesebbek voltak, majd a szünet után Danel Sinani találta el a kapufát, tíz perccel később pedig Tomás Moreira szerzett gólt, csak épp lesről. A 90. perc meghozta az áttörést a vendégeknek, akiknek a hazai kapus is besegített – Lubomír Tupta 17 méteres, nem túl életerős lövése kijött Anthony Morisról, a kipattanót pedig Tomás Rigónak csak az üres kapuba kellett lőnie.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
A-CSOPORT
2. FORDULÓ
Németország–Észak-Írország 3–1 (Gnabry 7., Amiri 69., Wirtz 72., ill. Price 34.)
Luxemburg–Szlovákia 0–1 (Rigo 90.)

     
A-CSOPORT

M

Gy

D

V

L–K

GkP
1. Szlovákia

2

2

3–0

+36
2. Észak-Írország

2

1

1

4–4

03
3. Németország

2

1

1

3–3

03
4. Luxemburg

2

2

1–4

–30

 

Legfrissebb hírek

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
2025.09.12. 12:25

Eldorádó a bécsi Hanappiban – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
2025.09.12. 12:25

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
2025.09.12. 10:09

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
2025.09.12. 09:51

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.09.12. 07:13

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52
Ezek is érdekelhetik