Gattuso szeretné, ha leállna az olasz bajnokság a vb-pótselejtező előtt

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2025.11.21. 10:54
null
Gennaro Gattuso a pótselejtező csütörtöki sorsolásán (Fotó: Getty Images)
Gennaro Gattuso, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy a Serie A mérkőzéseit átszervezik a világbajnoki pótselejtező előtt, így a nemzeti csapat több napot nyerhet a kulcsfontosságú összecsapás előkészületeire. Az Azzurri március 26-án fogadja Észak-Írországot az elődöntőben, majd a győztes a Wales–Bosznia-Hercegovina párharc továbbjutójával találkozik idegenben.

Mivel az olasz válogatott márciusig nem rendelkezik újabb hivatalos szünettel, Gennaro Gattuso minimális idővel gazdálkodhat. Az Olasz Labdarúgó-szövetség februárra szeretne beiktatni egy rövid edzőtábort Covercianóban, ám a sűrű hazai és nemzetközi menetrend miatt erre kevés az esély. A kapitány ezért alternatív megoldásokat is felvetett.

„Beszéltem több kollégával, köztük Vincenzo Montellával is. Úgy hallottam, hogy Törökországban három napra leállítják a bajnokságot. Remélhetőleg mi is megtehetjük – mondta Gattuso a RAI-nak. – Jól jönne néhány plusz nap a felkészüléshez.”

A kapitány hangsúlyozta: a teljes fókusz az első ellenfélen van. „Észak-Írország a szó szoros értelmében erős csapat, sok második labdára játszanak. Nagyon jó meccsre lesz szükségünk, de meg tudjuk oldani” – tette hozzá. Mindeközben tisztában van vele, hogy a lehetséges ellenfelek, Wales és Bosznia-Hercegovina is nehéz ellenfélnek számítanak, de ezekkel csak a továbbjutás esetén foglalkoznak.


Az első találkozót várhatóan Bergamóban, az Atalanta otthonául szolgáló New Balance Arénában rendezik meg. „Beszéltünk róla az elnökkel, Bergamo felmerült. Meglátjuk, ott játsszuk-e a meccset” – mondta Gattuso.

Az olasz válogatott a közelmúltban hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett Norvégiától, ami után a kapitány önkritikusan beszélt a válogatott mentális törékenységéről. Elmondta, a következő hetekben személyesen is felkeresi a légiósokat, hogy erősítse a kapcsolatot és közvetlenebb kommunikációt alakítson ki velük.

„A norvégok elleni meccsért nagy kár, minden sebezhetőségünk megmutatkozott. Dolgoznunk kell azon, hogy ne tűnjünk el a pályáról egy félidőre. Ez nem csak a játékosok hibája, hanem az enyém és a stábomé is. Változtatnunk kell bizonyos dolgokon” – fogalmazott Gattuso.

A szakvezető szerint a következő hónapok arról szólnak majd, hogyan építik fel a csapatot mentálisan és taktikailag a sorsdöntő pótselejtezőre.

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2026.09.21. 13:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Pirlo megtörte a hallgatását, közleményben sajnálkozik – elúszott a kapitányi poszt

Olasz labdarúgás
2026.07.27. 09:17

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.24. 18:18

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35