Vb-selejtező: norvég játékvezető az írek elleni utolsó mérkőzésen

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 10:35
null
Espen Eskas (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) saját hivatalos honlapján jelentette be, hogy a norvég Espen Eskas vezeti a vasárnapi Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt.

A 37 éves Espen Eskas 2015-ben mutatkozott be a norvég élvonalban, s 2017 óta a nemzetközi porondon is foglalkoztatják, az európai elitbírók közé tartozik. Hazájában 178 első osztályú mérkőzésen fújta a sípot.

Az idei vb-selejtezők közül a Németország–Észak-Írország (3–1) és a Skócia–Görögország (3–1) mérkőzéseket vezette.

A magyar válogatottal még sosem találkozott, az íreknek viszont kétszer is vezetett: 2021 októberében 3–0-ra nyertek Azerbajdzsánban vb-selejtezőn, 2024 szeptemberében pedig 2–0-ra kikaptak otthon Görögországtól a Nemzetek Ligájában.

Eskas a magyar klubcsapatok közül kétszer is vezetett a Ferencvárosnak: 2022 szeptemberében a IX. kerületiek idegenben verték meg 1–0-ra a Monacót az Európa-liga csoportkörében, illetve az idei BL-selejtezők harmadik fordulójában 0–0-t játszottak Bulgáriában a Ludogoreccel.

Munkáját Jan Erik Engan és Isaak Elias Bashevkin segíti az oldalvonal mellett. A negyedik játékvezető Sigurd Kringstad lesz. A videóbírói feladatkört a spanyol Juan Martínez Munuera látja el, aki az örményországi meccsünkön negyedik játékvezető volt, az ő munkáját segíti a norvég Kristoffer Hagenes.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
F-CSOPORT
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország, Budapest, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk

P

1. Portugália

5

3

1

1

11–  6

+5

10

2. MAGYARORSZÁG

5

2

2

1

9–  7

+2

8

3. Írország

5

2

1

2

6–  5

+1

7

4. Örményország

5

1

4

2–10

–8

3

 

 

Legfrissebb hírek

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A görögök mellett a szlovénokkal játszik a magyar válogatott tavasszal – hivatalos

Magyar válogatott
2026.01.23. 10:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Marco Rossi: Ha nincs már meg bennem a tűz, biztosan távozom

Magyar válogatott
2026.01.22. 06:32

FIFA-világranglista: a 41. helyen kezdi az évet a magyar válogatott, Marokkó a legjobb tízben

Minden más foci
2026.01.20. 10:57

 A megye egyben sem a gólkirályi cím a lényeg – Priskin Tamás

Képes Sport
2026.01.19. 14:44

Bérczy Balázs: Sokkal több tudás van ma a labdarúgásban

Magyar válogatott
2026.01.15. 08:30

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23
Ezek is érdekelhetik