Elkezdődött a jegyértékesítés harmadik szakasza a 2026-os vb-re

2025.12.11. 21:07
null
Fotó: Getty Images
Elkezdődött a jövő évi labdarúgó-világbajnokság harmadik jegyértékesítési szakasza, amely január 13-ig tart.

Az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közös rendezésében sorra kerülő tornán a vb-k történetében először léphet pályára 48 válogatott. Eddig csaknem kétmillió belépő talált gazdára úgy, hogy még nem volt meg a csoportbeosztás. A mostani szakaszban bárki jelentkezhet, és sorsolás útján dől majd el, ki juthat jegyhez. Az igény jelzésének időpontja nem számít.

A nemzetközi szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint azoknak, akik már korábban regisztráltak a FIFA-nál, be kell lépniük és jelentkezniük kell a véletlenszerű sorsolásra – nem kizáró ok, ha már korábbi sorsoláson is részt vettek -, az új érdeklődőknek pedig fiókot kell létrehozniuk a FIFA.com/tickets oldalon. A szurkolók – a december 5-i sorsolást követően – immár megadhatják, melyik mérkőzésekre igényelnek jegyeket, a szerencséseket pedig elektronikus levélben értesítik. A résztvevő válogatottak drukkerei is jelentkezhetnek ebben a szakaszban az érintett tagszövetségek szurkolói jegyeire, mindezek mellett pedig prémium belépők igénylésére is lehetőség nyílik ebben a szakaszban.

A jövő évi világbajnokság június 11-én kezdődik és július 19-ig tart.

 

Legfrissebb hírek

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Vb 2026: rendőrségi razzia a dél-koreai szövetségnél a korábbi kapitány kinevezése miatt

Foci vb 2026
2026.08.06. 19:04

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Rocksztárként fogadták a Colo-Colo stadionjában a labdarúgó-vb hősét, Vozinhát – videó

Minden más foci
2026.08.06. 17:48