Matthäusnak és Lahmnak nem tetszik a német keret kihirdetésének időzítése

2026.05.18. 10:58
Lothar Matthäus (balra) és Philipp Lahm sem ért egyet a kerethirdetés időpontjával (Fotó: Getty Images)
Az egyformán világbajnok Lothar Matthäus és Philipp Lahm szerint nem szerencsés, hogy csütörtökön, két nappal a Német Kupa döntője előtt hozza nyilvánosságra világbajnoki keretét Julian Nagelsmann, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Matthäus, a magyar nemzeti együttes korábbi szövetségi kapitánya úgy gondolja, lesznek olyan játékosok, akik a vb-csapat kihirdetése után csalódottan lépnek majd pályára, mivel esetleg számítanak meghívóra. A kupadöntőt a Bundesligában negyedik, címvédő VfB Stuttgart és a bajnok Bayern München játssza. A 2014-ben világbajnok Lahm a Bildnek nyilatkozott az 1990-ben vb-győztes Matthäusszal közösen, és osztotta elődje álláspontját.

„Persze, mondhatjuk, hogy profik, de ez azért mégis hatással lesz a játékosokra” – vélekedett. Nagelsmann eredetileg május 12-én tervezte kihirdetni keretét a június 11-én kezdődő világbajnokságra, de aztán úgy döntött, megvárja a múlt szombati utolsó Bundesliga-fordulót.

„Pszichológiai szempontból egyáltalán nem tartom jónak az időzítést” – szögezte le Matthäus, aki szerint figyelembe kellene venni azoknak a csapatoknak a programját, amelyek játékosokat adnak a válogatottba. Ő úgy véli, a kerethirdetésre vasárnap, a kupafinálé másnapján is sor kerülhetne.

Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában sorra kerülő vb-n a németek Curaçao, Elefántcsontpart és Ecuador válogatottjával szerepelnek egy csoportban.

A vb mérkőzéseit az M4 Sport közvetíti.

június 14., vasárnap, 19.00
Houston, Houston Stadion
Németország–CuracaoX–X
június 15., hétfő, 1.00
Philadelphia, Philadelphia Stadion
Elefántcsontpart–EcuadorX–X
június 20., szombat, 22.00
Toronto, Toronto Stadion
Németország–ElefántcsontpartX–X
június 21., vasárnap, 2.00
Kansas City, Kansas City Stadion
Ecuador–CuracaoX–X
június 25., csütörtök, 22.00
New York, New York/New Jersey Stadion
Ecuador–NémetországX–X
június 25., csütörtök, 22.00
Philadelphia, Philadelphia Stadion
Curacao–ElefántcsontpartX–X
E-CSOPORT

 

 

Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
21 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
36 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 2–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik