Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Mexikó
2026.06.29. 10:13
null
Guadalajarában megteltek a lelátók és az utcák, a szurkolói zónákban és a koncerteken tömegek ünnepeltek (Fotó: AFP)
Néhány hónappal a világbajnokság június 11-i rajtja előtt még az is felvetődött, hogy Guadalajara elveszítheti rendezői szerepét, amely aztán kiváló házigazdának bizonyult.

 

Az El País felidézte: Jalisco államban a biztonsági helyzet, Nemesio Oseguera Cervantes, azaz El Mencho kartellvezér megölése után kialakult útlezárások, az Akron Stadion közelében talált, emberi maradványokat tartalmazó zsákok, valamint a vízválság, a közlekedésiek tüntetései és a kanyarójárvány is beárnyékolta a felkészülést. 

Ehhez képest megteltek a lelátók és az utcák, a szurkolói zónákban és a koncerteken tömegek ünnepeltek. Már a világbajnoki pótselejtezőn több mint negyvenezren voltak kíváncsiak az Új-Kaledónia–Jamaica mérkőzésre, ami előrevetítette, hogy nem lesz gond a hangulattal, később pedig különleges kapcsolat alakult ki a helyiek és a dél-koreai drukkerek között. 

Mexikó válogatottja Dél-Korea ellen lépett pályára Guadalajarában (Fotó: AFP)

Összesen négy meccset rendeztek a Guadalajara Stadionban. Először a Dél-Korea–Csehország meccset (2–1, 44 985 néző). A csúcspontot a második mérkőzés, Mexikó Dél-Korea elleni 1–0-s győzelme jelentette 45 522 néző előtt, hiszen Guadalajara korábban még sohasem adott otthont a mexikói válogatott mérkőzésének világbajnokságon. 

Ezt követte a Kolumbia–Kongói DK mérkőzés (1–0, 45 358 néző), majd a város a Spanyolország–Uruguay (1–0, 45 065) rangadóval búcsúzott a tornától. A futballünnep elnyomta a félelmeket, bár a több évtizedes várakozás után a négy mérkőzés így is túl kevésnek tűnt.

VB-MECCSEK GUADALAJARÁBAN

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
DÉL-KOREA–CSEHORSZÁG 2–1 (0–0)
Guadalajara, Guadalajara Stadion, 44 985 néző. Vezette: Amin Omar (egyiptomi)
DÉL-KOREA: Kim Szung Gju – I Han Bom, Kim Min Dzse, I Ki Hjuk – Szol Jung Vu, Hvang In Bom (Kim Dzsin Gju, 84.), Pek Szung Ho (Pak Dzsin Szop, 84.), I Te Szok (Om Dzsi Szung, 69.) – I Kang In, I Dzse Szung (Hvang Hi Csan, 62.) – Szon Hung Min (O Hjon Gju, 69.). Szövetségi kapitány: Hong Mjung Bo
CSEHORSZÁG: Kovár – Chaloupek, Hranác, Krejcí – Coufal, Soucek, Sojka (Chytil, 84.), Zeleny – Sulc (Hlozek, 64.), Provod (Sadílek, 64.) – Schick (Chory, 64.). Szövetségi kapitány: Miroslav Koubek
Gólszerző: Hvang In Bom (67.), O Hjon Gju (80.), ill. Krejcí (59.)

2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Mexikó–Dél-Korea 1–0 (0–0) 
Guadalajara, Guadalajara Stadion, 45 522 néző. Vezette: G. Tejera (uruguayi) 
MEXIKÓ: Rangel – J. Sánchez, E. Álvarez, J. Vásquez, Gallardo – Lira, B. Gutiérrez (Pineda, 71.), Romo (O. Vargas, 71.) – Alvarado (Reyes, 80.), Quinones (Huerta Valera, 84.) – R. Jiménez (Giménez, 80.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre 
DÉL-KOREA: Kim Szung Gju – I Han Bom, Kim Min Dzse, I Ki Hjuk – Szol Jung Vu (Jang Hjun Dzsun, 71.), Hvang In Bom, Pek Szung Ho (Cso Ku Szung, 77.), Kim Mun Hvan (Om Dzsi Szung, 71.) – I Kang In, I Dzse Szung (Hvang Hi Csan, 71.) – Szon Hung Min (O Hjon Gju, 57.). Szövetségi kapitány: Hong Mjung Bo
Gólszerző: Romo (50.)  

K-CSOPORT
Kolumbia–Kongói DK 1–0 (0–0)
Guadalajara, Guadalajara Stadion, 45 358 néző. Vezette: Maurizio Mariani (olasz)
KOLUMBIA: C. Vargas – Munoz, D. Sánchez, Lucumí, Mojica – Lerma, Puerta – J. Arias (Rios, 78.), James Rodríguez (Quintero, 58.), L. Díaz – L. Suárez (J. Córdoba, 58.). Szövetségi kapitány: Néstor Lorenzo (argentin).
KONGÓI DK: Mpasi – Wan-Bissaka, Tuanzebe, Mbemba, Kapuadi, Masuaku (J. Kayembe, 72.) – Mukau (Sadiki, a szünetben), Moutoussamy (Mbuku, 82.), E. Kayembe (Pickel, 72.) – Wissa, Bakambu (Banza, 57.). Szövetségi kapitány: Sébastien Desabre
Gólszerző: Munoz (76.)

3. FORDULÓ
H-CSOPORT 
Uruguay–Spanyolország 0–1 (0–0) 
Guadalajara, Guadalajara Stadion, 45 065 néző. Vezette: Ismail Elfath (amerikai)
Uruguay: Muslera (Rochet, a szünetben) – G. Varela, S. Cáceres, Olivera, Sanabria (B. Rodríguez, 70.) – Ugarte (de La Cruz, 45.) – Canobbio, Bentancur, Valverde (Vinas, 57.), M. Araújo – D. Núnez. Szövetségi kapitány: Marcelo Bielsa.
Spanyolország: U. Simón – Llorrente, Cubarsí, Laporte, Cucurella – Merino (Olmo, 60.), Rodri, Pedri (F. Ruiz, 60.) – Yamal (N. Williams, 76.), Oyarzabal (F. Torres, 76.), Banea (Pino, 60.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente.
Kiálltva: Canobbio (90+5., Uruguay)
Gólszerző: Baena (42.)

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
31 perce

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
40 perce

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
57 perce

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
1 órája

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
1 órája

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
2 órája

Jenner szerint a hollandoknak vissza kell találniuk az identitásukhoz – és akkor vb-t nyerhetnek

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik