
A londoni The Daily Telegraph beszámolója szerint az eddigi legnagyobb biztonsági művelet keretében negyvenezer hatósági embert, köztük 17 ezer rendőrt vezényelnek ki a főváros biztonságának garantálására. Az Azték Stadionnál, ahol a meccset játsszák, 7500 rendőr lesz szolgálatban. A lap összehasonlításképpen megjegyezte, hogy a 2020-as Európa-bajnokság döntőjekor, amelyet a londoni Wembley Stadionban rendeztek, negyedannyi rendőrt vetettek be.
A mexikói–angol mérkőzés napján várhatóan több millió ember vonul majd ki Mexikóváros utcáira, ami már most megrémíti az angol szurkolókat, bár konkrét fenyegetésekről nem tudni – írta a lap. A cikk szerint mindenesetre sok szigetországi drukker úgy döntött, hogy ezúttal nem viseli a háromoroszlános mezét. Körülbelül nyolcezer angol szurkoló tartózkodik a mexikói fővárosban – tette hozzá a tudósító.
Korábban a mexikóvárosi hatóságok szigorú korlátozásokat jelentettek be azon személyek összlétszámát illetően, akik a Paseo de la Reformán, Mexikóváros leghíresebb, 15 kilométer hosszú sugárútján tartózkodhatnak a hazai válogatott nyolcaddöntőjét megelőző ünnepségek idején. Amint a 25 ezer főben meghatározott felső határt eléri a tömeg a Függetlenség Angyala emlékművénél, a győzelmi ünnepségek hagyományos helyszínén, a további bejutást útlezárásokkal meggátolják, és a szurkolói forgalmat más területekre irányítják át. Közvetlenül a sugárúton tizennégyezer biztonsági alkalmazott lesz szolgálatban.
A szigorú intézkedésekkel a hatóságok azt akarják megakadályozni, hogy megismétlődhessen a június 30-án, az ecuadoriak felett aratott mexikói győzelem ünneplése során történt tragédia, amikor is az örömmámoros tömegjelenetek közepette négy ember meghalt. Akkor az emlékműnél és a környező utcákon összegyűltek száma körülbelül egymillió volt.
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
NYOLCADDÖNTŐ
Hétfő, 2.00: Mexikó–Anglia, Mexikóváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!





