A futballintelligencia döntő tényező a legmagasabb szinten – interjú Rudy Nuyens futballszakíróval

– A világbajnokság előtt Belgiumot senki sem sorolta a legnagyobb esélyesek közé, aztán a negyeddöntőig jutott, amelyben bár kettő egyre kikapott Spanyolországtól, megszorongatta ellenfelét. Hogyan értékeli a válogatott szereplését?
– Belgiumban sem gondolta senki, hogy világbajnoki favoritként érkezünk a tornára. Az FC Bruges vezetőedzőjeként anno sikeres Vincent Mannaert sportigazgatói kinevezése óta mindenesetre új szemlélet alakult ki a szövetségnél, a győztes mentalitást igyekezett átültetni. Spanyolország megérdemelten jutott tovább az akkor már sérülésektől sújtott belga együttessel szemben – Youri Tielemans a meccs előtt, Thibaut Courtois a második félidőben dőlt ki a sorból –, válogatottunk azonban elismerést érdemel, a negyeddöntő elérése sikeres világbajnoki szereplésnek tekinthető.

– Sokan úgy vélték, Belgium aranygenerációja már kifutott. Ehhez képest…
– Először is fontos tisztázni, ez már nem ugyanaz az aranygeneráció. A legtöbb meghatározó játékos visszavonult a válogatottól: Eden Hazard, Vincent Kompany, Jan Vertonghen, Dries Mertens, Toby Alderweireld, Thomas Vermaelen vagy Marouane Fellaini már nincs itt. Az egykori nagy csapatból lényegében csak Thibaut Courtois, Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku és Axel Witsel maradt, utóbbi ráadásul már inkább kiegészítő szerepet tölt be. Közben teljesen új válogatott épült. Különösen a védelem összeállítása okozott fejtörést az elmúlt két évben, de Rudi Garcia szövetségi kapitány a világbajnokság előtt megtalálta a megfelelő párost Brandon Mechele és Nathan Ngoy személyében. Nicolas Raskin stabilitást adott a középpályának, Hans Vanaken pedig harminchárom évesen először szerepelhetett világbajnokságon. Az új generációból olyan futballisták érkeztek, mint Maxim De Cuyper, Charles De Ketelaere, Amadou Onana vagy Jérémy Doku. Utóbbitól  sokat vártunk, hiszen kiváló idénye volt a Manchester Cityben, ám betegség és családi okok miatt ezúttal messze elmaradt a saját szintjétől. A rutinos játékosok viszont ismét vezérré váltak. Youri Tielemans kiváló csapatkapitányként irányította az együttest, Leandro Trossard pedig végre a válogatottban is azt nyújtotta, amit az Arsenalban megszoktunk tőle. Számomra ő volt Belgium legjobb mezőnyjátékosa ezen a világbajnokságon. A legnagyobb változás ugyanakkor nem taktikai volt, hanem emberi: a csapat ismét egységes közösséggé vált, amiben Garcia mellett Lukaku és De Bruyne is kulcsszerepet játszott.

– Ha már Romelu Lukaku és Kevin De Bruyne: túl a csúcson is meghatározó futballisták voltak a tornán. Ez mit igazolt?
– Hogy a rutin és a futballintelligencia továbbra is döntő tényező a legmagasabb szinten. De Bruyne rengeteget dolgozott, Lukaku pedig tökéletesen elfogadta új szerepét csereként, szinte minden mérkőzésen lendületet adott a csapatnak. Számomra azonban ennél is fontosabb volt a vezetői szerepe, mert ő fogta össze az öltözőt, segítette a fiatalokat, valódi vezére lett ennek a válogatottnak.

– Mit érez Belgium a vb-t követően: büszkeséget vagy csalódottságot? 
– Mindenképpen büszkeséget. A katari világbajnokság és a németországi Európa-bajnokság után a válogatott és a szurkolók között érezhetően megromlott a kapcsolat, de most újra egymás talált a csapat és a futballközvélemény. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban rendezett mérkőzések sokszor késő éjszaka kezdődtek európai idő szerint, Belgium főterein megteltek a kivetítők előtti szurkolói zónák, régen tapasztalhattunk ilyen lelkesedést. Az emberek nem azért szerették meg újra ezt a csapatot, mert világbajnoki címet vártak tőle, hanem mert látták rajta az elszántságot, az összetartást, valamint azt, hogy minden játékos az utolsó pillanatig küzd. A legtöbb belga szurkoló számára a negyeddöntő elérése jelentette a reális célt, ezért összességében elégedetten tekintenek vissza erre a világbajnokságra.

– Milyen jövő várhat a nemzeti csapatra?
– Van mire építeni. Több fiatal játékos is bizonyította, hosszú távon meghatározó futballista lehet, miközben De Bruyne és Lukaku még mindig képes irányítani ezt a generációváltást, nincs okunk keseregni.

– Támogatná a további létszámbővítést, a hatvannégy csapatos világbajnokságot?
– Szerintem már a negyvennyolc is túl sok. A világbajnokság értékét és szakmai színvonalát nem szabad feláldozni a további bővítés kedvéért, ráadásul a játékosok terhelése is egyre nagyobb. A torna számomra ugyanakkor azt is bebizonyította, a futballban továbbra is a kivételes egyéniségek és az erős csapatszellem dönti el a legfontosabb mérkőzéseket. Belgium talán nem jutott el az elődöntőig, de visszanyerte azt, amit az elmúlt években elveszített: valódi csapat lett.