
Mexikó válogatottja 1986 után tudott ismét mérkőzést nyerni a világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, negyven éve is hazai pályán, az Azték Stadionban, akkor Bulgáriát győzte le 2–0-ra, most Ecuadort. Igaz, akkor negyeddöntőt ért a győzelem, most a nyolcaddöntőbe jutást jelenti. Annak a csapatnak a jelenlegi szövetségi kapitány, Javier Aguierre is tagja volt.
„Nagyon boldogok vagyunk, mert ez egy történelmi pillanat – mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a mexikóiak szövetségi kapitánya, Javier Aguirre. – A játékosok rengeteget dolgoztak ezért, és végre sikerült átlépnünk azt az akadályt, amit évtizedek óta nem. Most azonban nem akarunk itt megállni. Az első félidőben rendkívül intenzíven futballoztunk, korán megszereztük a vezetést, jól használtuk ki az adódó lehetőségeket, védekezésben pedig végig fegyelmezettek maradtunk. A csapat megvalósította azt, amit elterveztünk. Nem utolsó sorban pedig, tegnap megszületett a harmadik unokám, aki egy győzelemre érkezhetett a világra.”
Szóba került a közönség szerepe is, és a negyeddöntős álom.
„Az Azték Stadionnak különleges az atmoszférája, a szurkolók végig ott álltak mögöttünk, tényleg olyan érzés volt, mintha tizenketten játszottunk volna. A folytatásban álmodni lehet a negyeddöntőről, de a futballban mindig csak a következő mérkőzés a fontos. Kiélvezzük a sikert, és elkezdünk felkészülni a következő meccsre. Büszke vagyok a játékosokra, megérdemelték ezt a pillanatot, de maradjanak szerények és koncentráltak, mert a torna még nem ért véget. Most már a vasárnapi lesz a legfontosabb mérkőzés a mexikói futball történetében és az én karrieremben is” – idézi a Reuters a 67 éves Aguirrét. Mexikó vasárnap az Anglia–Kongói DK meccs győztesével játszik azért, hogy 1986 után ismét nyolc közé jusson a világbajnokságon.
Az ecuadoriak, ahogy a korábbi meccsek után is, leginkább amiatt kesereghettek, hogy a gól most hiányzott a játékukból – a dél-amerikaiak a negyedik meccsüket játszották a tornán és harmadszor nem szereztek gólt.
„Az első félidőben nagyon fölénk nőttek a mexikóiak, utána reagáltunk erre, de nem szereztük meg azt a gólt, amely lendületet adott volna a csapatnak – nyilatkozta a 2–0-s vereség után az ecuadoriak argentin szövetségi kapitánya, Sebastián Beccacece. – Ezzel együtt nem tehetek szemrehányást a játékosoknak, hálás vagyok nekik és az országnak is.”
VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Mexikó–Ecuador 2–0 (2–0)
Mexikóváros, Azték Stadion, 80 824 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
MEXIKÓ: Rangel – J. Sánchez, C. Montés, J. Vásquez, Gallardo – Mora (B. Gutierrez, 58.), Lira, Romo (O. Vargas, 73.) – Alvarado (Reyes, 80.), R. Jiménez (S. Giménez, 74.), Quinones (Pineda, 80.). Szövetségi kapitány: Javier Aguirre
ECUADOR: Galíndez – Franco (Medina, a szünetben), Ordonez (Preciado, a szünetben), Pacho, Hincapié – Yeboah (J. Caicedo, 79.), M. Caicedo, Vite, Angulo (Paez, 79.) – Plata, E. Valencia (K. Rodríguez, 59.). Szövetségi kapitány: Sebastián Beccacece
Gólszerző: Quinones (22.), R. Jiménez (31.)
Kiállítva: Hincapié (90+5.)






