„Cristiano Ronaldo megváltoztatta a portugál játékosokról kialakított képet”

2026.07.09. 10:03

Nuno Campos, a ZTE FC korábbi vezetőedzője lapunk érdeklődésére beszélt Portugália vb-búcsújáról, s bár szomorú a kiesés miatt, bizakodva tekint a jövőbe és beszélt Cristiano Ronaldóról is.

„Minden portugált megérint, amikor a nemzeti csapat kiesik a világbajnokságról, én is szomorú vagyok – mondta lapunk érdeklődésére Nuno Campos, a ZTE FC korábbi vezetőedzője, aki a bukaresti Dinamóhoz szerződött a nyáron. – Ugyanakkor büszkének is kell lennünk a válogatottra, ismét a legmagasabb szinten versenyeztünk, a világ legnagyobb színpadán léptünk pályára. Sajnálom a nyolcaddöntős kiesést, talán kicsit többet kezdeményezhettünk volna a kiváló Spanyolország ellen. Hozzá kell tenni, az Európa-bajnoki címvédő még mindig nem kapott gólt a tornán, ami sokat elárul az erejéről. Ezen a szinten apró részletek dönthetnek, most is ez történt.”

 „Cristiano Ronaldóval kapcsolatban az első szó, ami eszembe jut, a tisztelet. Rendkívüli, amit Portugáliáért, a portugál futballért és a világ labdarúgásáért tett. Megváltoztatta a portugál játékosokról kialakított képet, miatta teljesen máshogy tekint a világ rájuk. Rengeteget adott a válogatottnak, mindenki hálás lehet neki. Világbajnokságon már nem láthatjuk, de hogy a válogatottban futballozik-e még… Szerintem jó esély van rá, hogy nem, bár nála sohasem lehet tudni.”     

Foci vb 2026
2026.07.09. 07:43

Nuno Campos: Úgyis nyer majd vb-t a portugál válogatott!

A ZTE korábbi mestere szerint Cristiano Ronaldo válogatottbeli pályafutásának is vége, noha nála soha nem lehet tudni.

 

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

A portugál szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen

Minden más foci
2026.10.10. 18:01

Nuno Campos jelmondata Bukarestben: Mi aztán senkitől sem félünk!

Minden más foci
2026.10.10. 11:45

A Dinamo ellen szenvedte el idénybeli első vereségét a Sepsi

Minden más foci
2026.10.09. 22:23