Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

H. Á.H. Á.
2026.07.05. 01:43
Nem állítjuk, hogy a világbajnokság legemlékezetesebb mérkőzései közé került a Franciaország 1–0-s sikerét hozó Paraguay elleni nyolcaddöntő, ám azért így is akadt számos statisztikai érdekesség.

A világbajnokságok történelme során négy aranygól született, az első az 1998-as tornán, amikor a Franciaország–Paraguay nyolcaddöntőben a hősiesen védekező dél-amerikaiak ellenállását Laurent Blanc a 114. percben törte meg. A két válogatottnak az volt a második meccse egymás ellen, s azóta további három alkalommal játszottak egymással, a mérleg két döntetlen mellett három francia győzelem.

Didier Deschamps lett az első szövetségi kapitány a világbajnokságok történelmében, aki 10 kieséses szakaszbeli mérkőzést nyer meg csapatával. 

A franciák eddig nyolc világbajnoki nyolcaddöntőt játszottak, s az elmúlt hét ilyen mérkőzésüket megnyerték. Csupán a legelsőt veszítették el, még 1934-ben, amikor a legjobb nyolc közé jutásért kikaptak Ausztriától 3–2-re.

Franciaország az egyik csapat, amelyik ezen a világbajnokságon minden mérkőzését rendes játékidőben megnyerte. A másik hibátlan csapat egyébként Mexikó. Az OPTA számításai szerint arra, hogy mindketten folytatják a hibátlan szereplést a nyolcaddöntőben 78.9 százalék az esélye – Didier Deschamps csapata a maga részéről teljesítette a feladatot a továbbjutással. 

Az elmúlt 60 évben harmadszor fordult elő, hogy egy a kieséses szakaszban lejátszott meccs első félidejében egyik csapatnál se jegyezzenek fel kaput eltaláló lövést. A másik két ilyen meccs: az 1990-es torna döntője, az NSZK és Argentína között, valamint a Brazília–Franciaország negyeddöntő volt. Ahogy most is, úgy a két korábbi meccsen is csupán egyetlen gól esett.

A végére egy teljesen elmeháborodott statisztika: Mbappé harmadik vb-nyolcaddöntőjén lépett pályára, és az ötödik gólját szerezte ezen három meccsen. Ezzel pedig immár egyedül ő a világbajnokságok nyolcaddöntőinek legeredményesebb játékosa, maga mögött hagyva a szintén három nyolcaddöntős meccsen szereplő brazil Ronaldót, aki 1998 és 2006 között négy gólt szerzett ezeken a meccseken.

VILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK, KANADA, MEXIKÓ
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
NYOLCADDÖNTŐ
PARAGUAY–FRANCIAORSZÁG 0–1 (0–0)
Philadelphia, Philadelphia Stadion. 68 324 néző. Vezette: Ilgiz Tantashev (üzbég)
PARAGUAY: Gill – J. Cáceres, G. Gómez, Alderete (Canale, 58.), Velázquez, J. Alonso – Almirón (Avalos, 71.), D. Gómez (Maurício, 71.), Cubas, Galarza – Enciso (Caballero, 61.). Szövetségi kapitány: Gustavo Alfaro (argentin). A kispadon: G. Fernández, G. Oliveira (kapusok), Balbuena, Canale, Maidana, Ramón Sosa, Maurício, Bobadilla, Ojeda, Caballero, Sanabria, Romero Gamarra, Arce, Avalos, Pitta.
FRANCIAORSZÁG: Maignan – Koundé, Upamecano, W. Saliba, Digne – Rabiot, M. Kone – O. Dembélé (Cherki 84.), Olise, Barcola (D. Doué, 61.) – K. Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps. A kispadon: Samba, Risser (kapusok), Gusto, Konaté, Th. Hernandez, L. Hernandez, Lacroix, Tchouameni, Kanté, Zaire-Emery, Cherki, Akliouche, Thuram, D. Doué, Mateta.
Gólszerző: Mbappé (70. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlottunk

Foci vb 2026
15 perce

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
1 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
1 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
2 órája

Kíméletlen hőség és paraguayi durvaság: Kylian Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
2 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik