PSG: heti 600 ezer eurós fizetéssel csábítanák Pogbát – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 14:17
null
Paul Pogba is csatlakozhat a párizsi „szupercsapathoz” (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain sajtóhírek szerint Paul Pogbát szerződtetné.

 

A PSG-nél azzal számolnak, hogy Pogba nem hosszabbítja meg a 2022 júniusában lejáró szerződését, így ingyen lecsaphatnak rá Párizsban.

Ahhoz azonban, hogy az MU középpályása biztosan a fővárosiakat válassza a következő idény elején, a PSG-nek alaposan zsebbe kell majd nyúlnia – az Independent szerint Nasszer al-Khelaifi klubtulajdonos akár heti 600 ezer eurós fizetést is megadna a 28 esztendős labdarúgónak.

Pogba egyébként állítólag szívesen távozna az Old Traffordról, s leginkább Spanyolország felé venné az irányt a Real Madridba vagy az FC Barcelonába – utóbbival már ezen a nyáron is kiszúrt a PSG, hiszen háromszor több pénzt ajánlott a holland középpályásnak, Gini Wijnaldumnak.

A párizsiak alaposan megerősítették keretüket, hiszen Wijnaldum mellett Lionel Messit, Sergio Ramost, Gianluigi Donnarummát és Asraf Hakimit is sikerült megszerezniük.

A francia klasszis egyébként parádésan kezdte a 2021–2022-es Premier League-kiírást, szombaton a Leeds United elleni, 5–1-re megnyert meccsen négy gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
2 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
10 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59
Ezek is érdekelhetik