PSG: van-e élet Párizsban Messi, Neymar és Mbappé nélkül?

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 13:58
null
Messi és Neymar játéka a dél-amerikai selejtezők miatt lehet veszélyben (Fotó: AFP)
Messi, Neymar és Mbappé nélkül állhat ki a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a Clermont Foot elleni szombati bajnoki mérkőzésre – írja az RMC Sport.



Messi és Neymar egyaránt egészséges, de csütörtök este a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkön lép pályára hazája válogatottjában. A mérkőzések után kevés idejük lesz a visszarepülni Franciaországba, hogy csatlakozzanak a PSG Clermont ellen készülő keretéhez. Valószínű, hogy Mauricio Pochettino pihenőt ad a két klasszisnak.

Eközben Kylian Mbappé a franciák bosnyákok elleni meccsén kisebb bokasérülést szedett össze, és a csapat következő két összecsapásán nem is lépett pályára.

Ha kénytelen lesz nélkülözni sztárjait, Pochettino lehetőséget adhat a trió mögött háttérbe szoruló Mauro Icardinak és Julian Draxlernek a bizonyításra. Draxler nagyjából az utolsó negyedórára szállt be a PSG előző bajnokijain, míg Icardi legutóbb a Brest elleni mérkőzésen játszott 85 percet. Bár sztárjaik pótlása megoldottnak tűnik, úgy kalkulálnak Párizsban, hogy a Messi, Neymar, Mbappé támadótrió mindhárom tagja legkésőbb a Bruges elleni BL-meccsen már pihent és bevethető állapotban lesz.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik